Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Vérbeli detektívek - E-könyv

Vérbeli detektívek - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Benjamin Burke azt hitte, tökéletes a terve. Elviszi a barátnőjét, Flórát egy régóta esedékes romantikus utazásra Skóciába, közben szimatol egy kicsit az ügyben, ami hónapok óta ébren tartja éjszakánként. Persze Ben életében soha semmi nem ilyen egyszerű, a tervei pedig hajlamosak gajra menni. Ezúttal a szokásosnál is jobban. Köszönhetően egy holttestnek, egy eltűnt lánynak, na meg Tristan Hunternek, az edinburghi zsarunak, akivel – mindkettőjük pechjére – kereszteződnek az útjaik. Ben és Tristan azon kapják magukat, hogy őrült balhéba keverednek, ahol minden sarkon veszély les rájuk, miközben legszívesebben egymásnak is bemosnának. Vajon sikerül összedolgozniuk és túlélniük a közös kalandot? Jud Meyrin Rózsakői rejtélyek és Felföldi rejtélyek sorozata fonódik össze ebben a fergetegesen adrenalindús bromance-ban


Fejezetek
Jud Meyrin: Vérbeli detektívek
Fejezet hossza:
Ajánlás
Fejezet hossza:
Első fejezet
Fejezet hossza:
Második fejezet
Fejezet hossza:
Harmadik fejezet
Fejezet hossza:
Negyedik fejezet
Fejezet hossza:
Ötödik fejezet
Fejezet hossza:
Hatodik fejezet
Fejezet hossza:
Hetedik fejezet
Fejezet hossza:
Nyolcadik fejezet
Fejezet hossza:
Kilencedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenkettedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenharmadik fejezet
Fejezet hossza:
Tizennegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenötödik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenhatodik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenhetedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizennyolcadik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenkilencedik fejezet
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Vérbeli detektívek lejátszási lista
Fejezet hossza:
A Kristály Villa titka beleolvasó
Fejezet hossza:
A szerző további kötetei
Fejezet hossza:
A FairBooks Kiadó 2024-es tervezett megjelenései
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10857 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...