Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Pokoli vágyak (A Kárhozottak királynője 3.) - E-könyv

A Kárhozottak királynője

Pokoli vágyak (A Kárhozottak királynője 3.) - E-könyv

A Kárhozottak királynője

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Azt mondják, az Ördög nem alszik, de New Orleansban nem is tudták, hogy mennyire igaz ez… Amíg a városba nem jöttem. Senki sem szólt nekem arról, hogy amikor megkezdem az átalakulást, a démoni adottságaim ellenem dolgoznak majd. Senki sem figyelmeztetett, hogy a Pokol lángjai belülről fognak égetni. Ahogy arra sem, hogy a vágy és az őrület teljesen elhatalmasodik rajtam, a kiismerhetetlen mágikus képességeim egyre inkább elszabadulnak, és egyre vadabb dolgokat művelnek. Az egyetlen módja annak, hogy megmentsem magamat – és a világot –: ha a fenevad megkapja, amit akar: az irányítást. Ráadásul, ha mindez nem lenne elég, már tudnak rólam, és egyre csak gyűlnek az ellenségeim. Amíg azonban a fenevad továbbra is a Négy Lovast követeli, vár még pár feladat. Előkeríteni néhány embert. Megölni néhány démont. Amikor pedig létrejön a paktum az Ördöggel… mondjuk úgy, hogy egyik világ sem lesz a régi többé. Éljen a királynő! Már ha túlélem a halhatatlanná válást.


Fejezetek
kelcarpenter_pokolivagyak_1_0_1
0:00
kelcarpenter_pokolivagyak_1_0_1-1
0:00
kelcarpenter_pokolivagyak_1_0_1-2
0:00
kelcarpenter_pokolivagyak_1_0_1-3
0:00
kelcarpenter_pokolivagyak_1_0_1-4
0:00
1. FEJEZET
0:10:09 0:00
2. FEJEZET
0:15:46 0:00
Julian
0:06:09 0:00
3. FEJEZET
0:40:35 0:00
Allistair
Fejezet hossza: 0:06:01
4. FEJEZET
Fejezet hossza: 0:15:45
5. FEJEZET
Fejezet hossza: 0:24:17
6. FEJEZET
Fejezet hossza: 0:09:54
Rysten
Fejezet hossza: 0:03:44
7. FEJEZET
Fejezet hossza: 0:19:18
Laran
Fejezet hossza: 0:03:01
8. FEJEZET
Fejezet hossza: 0:15:07
Moira
Fejezet hossza: 0:07:14
9. FEJEZET
Fejezet hossza: 0:19:36
Rysten
Fejezet hossza: 0:07:18
10. FEJEZET
Fejezet hossza: 0:18:27
Allistair
Fejezet hossza: 0:04:56
11. FEJEZET
Fejezet hossza: 0:21:45
Julian
Fejezet hossza: 0:04:06
12. FEJEZET
Fejezet hossza: 0:19:19
13. FEJEZET
Fejezet hossza: 0:32:19
Laran
Fejezet hossza: 0:02:06
14. FEJEZET
Fejezet hossza: 0:15:38
Allistair
Fejezet hossza: 0:02:10
15. FEJEZET
Fejezet hossza: 0:17:41
Moira
Fejezet hossza: 0:04:21
16. FEJEZET
Fejezet hossza: 0:19:38
17. FEJEZET
Fejezet hossza: 0:10:13
Julian
Fejezet hossza: 0:04:41
18. FEJEZET
Fejezet hossza: 0:12:21
19. FEJEZET
Fejezet hossza: 0:36:50
20. FEJEZET
Fejezet hossza: 0:21:31
21. FEJEZET
Fejezet hossza: 0:18:51
Epilógus
Fejezet hossza: 0:07:12
kelcarpenter_pokolivagyak_1_0_1-39
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Méltatások
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 12929 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...