Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Viking és tündér - E-könyv

Beteljesedik-e újra az átok?

Viking és tündér - E-könyv

Beteljesedik-e újra az átok?

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
A Viking és tündér napjainkban játszódó történetként indul. A regény egyik főhőse Erdős Luca, egy budai gimnázium 11. évfolyamos diákja, a másik pedig a tizenhat éves Erik Sebastian Herzog, aki eleinte egy német kisvárosban él, és csak később kerül át Luca iskolájába. Luca és Erik az átélt sorsszerű események hatására korán felnő. Megtanulják, hogy egy ember ereje nemcsak akkor mutatkozik meg, amikor minden támogatást megkapva apróbb vagy nagyobb sikereket ér el, hanem akkor is, amikor akár a legmélyebb gödörből is ki tud kecmeregni. Hogy soha nem késő változni, átértékelni a dolgainkat. Hogy a mának éljünk, ne habozzunk kimutatni egymás iránt érzett szeretetünket, megbecsülésünket. Ám a fiatalok kapcsolata sokkal több titkot rejt, mint sejtenénk. A szövevényes történet gombolyagát felfejtve egészen a középkorig repítenek vissza bennünket az események, amikor a pár története kezdetét vette.


Fejezetek
Kozák Fruzsi Viking És Tündér…
Fejezet hossza:
Viking és tündér
Fejezet hossza:
Prológus
Fejezet hossza:
Egy réges–régi mese
Fejezet hossza:
I. Mindent elveszítve
Fejezet hossza:
1. Elátkozva
Fejezet hossza:
2. Anyu
Fejezet hossza:
3. Barátok
Fejezet hossza:
4. Apa
Fejezet hossza:
5. Otthon
Fejezet hossza:
II. Egy új élet
Fejezet hossza:
6. Budapest
Fejezet hossza:
7. Új név
Fejezet hossza:
8. Tündér
Fejezet hossza:
9. Vágyak
Fejezet hossza:
10. Jégen
Fejezet hossza:
11. Újra a mélyben
Fejezet hossza:
12. Mindig van lejjebb
Fejezet hossza:
III. Csak a magad erejéből
Fejezet hossza:
13. Fölfelé
Fejezet hossza:
14. Hullámvasút
Fejezet hossza:
15. Újra nyeregben
Fejezet hossza:
16. Érzések, félelmek, bűnök
Fejezet hossza:
17. Forgatag
Fejezet hossza:
18. Együtt
Fejezet hossza:
19. A pokol kapujában
Fejezet hossza:
20. Ébredés
Fejezet hossza:
Epilógus
Fejezet hossza:
ISBN 978–615–6440–02–0 © Kozák Fruzsi,…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...