Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Olaf Scholz - E-könyv

A hatalomhoz vezető út

Olaf Scholz - E-könyv

A hatalomhoz vezető út

Ismertető
2021 tavaszán a legrövidebb vicc, amelyet berlini politikai körökben hallani lehetett, a következőképpen hangzott: „Olaf Scholzból szövetségi kancellár lesz.” Történetünk egy olyan politikusról szól, akit megmosolyogtak és „Scholzomatának” csúfoltak, akit sokáig saját pártja sem kedvelt, és aki mégis szilárdan hitt abban, hogy egy napon elfoglalhatja a Németországi Szövetségi Köztársaság kancellári székét. Az azonban, hogy ez utóbbi végül valóra vált, nem a véletlen műve. Olaf Scholz tudatosan haladt előre a célja felé, minden lépését alaposan megtervezve, egyre magasabb és befolyásosabb pozíciókba kerülve. Lendületének még rossz döntései sem vetettek gátat, sőt a kudarcok inkább arra ösztönözték, hogy jobban vagy másképp csinálja mindazt, amit csinál. Az újságíró szerző több mint tíz éve követi Olaf Scholz pályáját, ez idő alatt megismerve őt mint politikust és mint embert. Politikai portréja, amely 2022-ben felkerült a Der Spiegel magazin bestsellerlistájára, olvasmányos formában mutatja be a kancellár karizmatikus személyiségét és a hatalomhoz vezető útját.


Fejezetek
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Minden kívülállónak
Fejezet hossza:
A Scholz-sztori
Fejezet hossza:
Kétségbeesett SPD, gyenge ellenfél
Fejezet hossza:
„Aki vezetést vár tőlem, az meg is kapja”
Fejezet hossza:
Míg mások álmodoznak, Olaf Scholz tervez
Fejezet hossza:
A vereségről nem veszünk tudomást
Fejezet hossza:
„Scholzomatának” nevezték el
Fejezet hossza:
Olaf Scholz és Helmut Schmidt
Fejezet hossza:
Olaf Scholz és Angela Merkel
Fejezet hossza:
„Nem akar mégis inkább visszatérni Berlinbe?”
Fejezet hossza:
A G20-as katasztrófa és más botrányok
Fejezet hossza:
Schulz passz!
Fejezet hossza:
Scholz spindoktora
Fejezet hossza:
Laschet? Baerbock? Söder?
Fejezet hossza:
„Velem még soha senki nem veszített választásokon”
Fejezet hossza:
Se nyakkendő, se alkohol – sportból annál több
Fejezet hossza:
Azok a fránya közvélemény-kutatások
Fejezet hossza:
A kancellárjelölti tévéviták…
Fejezet hossza:
Hol hibáztak a többiek?
Fejezet hossza:
Szeptemberi este Berlinben
Fejezet hossza:
2021. szeptember 26.
Fejezet hossza:
Milyen ember rejtőzik a politikus mögött?
Fejezet hossza:
Scholz és a szerelem
Fejezet hossza:
Csakis vörös-sárga-zöld, semmi más
Fejezet hossza:
A Scholz-sztori második része
Fejezet hossza:
Tíz év Scholzcal
Fejezet hossza:
Névmutató
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...