Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A sors keze Kárpátalján - E-könyv

A sors keze Kárpátalján - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
„Szív- és lélekérintő versek. Ezek a költemények nem csupán versek nekünk, kárpátaljai magyar embereknek, hanem a létünk, hiszen benne élünk. A részei vagyunk Ibolya néni gondolatainak. Benne van a hitvallásunk, hazaszeretetünk, reményünk, a múltunk, a jelenünk és bizony a jövőnk is. E csodálatos gondolatokon keresztül nemcsak a szerző enged betekintést az életébe, hanem vidékünk is feltárulkozik, de legfőképp a hármashatár, és a „két falu” mókás, és ugyanakkor szomorú összefonódásai. Emlékszem, úgy tíz éve történt, hogy szülőfalumba tartva, a határátkelő „innenső” oldalánál állt Ibolya néni, épp haza tartott. Pestről jött. Stoppolt. Felvettem, és az út nagy részén szinte csak ő mesélt. Elmondta milyen nehéz a nagyvárosban, de ott közelebb van a két lányához és unokájához, akiket annyira szeret. Itthon üres a ház, jön megnézni, hogy minden rendben van-e, és nyugodt szívvel vissza térne, ismét. Akkor azt gondoltam mosolyogva magamban, hogy Ibolya néniben egy költő veszett el. Bocsánat, egy költő él! És lám...”Samók Attila Beregszász „A versek hallatán kicsit közelebb kerülünk Kárpátaljához, az ott élő emberekhez, akik oly sok mindenen mentek keresztül. Elszenvedték az I., II. világháborút, a Szovjet szférát, de mindezek ellenére Isten megtartotta őket. Sokan csomagoltak, és elmentek az anyaországba vagy távolabb Kárpátaljától, így született meg ez az elbeszélő költemény is, amely segít megérteni Kárpátalján maradt magyar testvéreink életét. Mindig is lesz honvágyunk oda, ahonnan jöttünk, ahol születtünk, ahol felneveltek szüleink, ahol barátaink, testvéreink maradtak, és ez így van rendjén. Mindenkinek ajánlani tudom az elbeszélő költeményt, melynek a címe magáért beszél: A sors keze Kárpátalján.”Komáromi Zsolt Beregszász


Fejezetek
László Ibolya A Sors Keze…
Fejezet hossza:
A sors keze Kárpátalján
Fejezet hossza:
„A megélt múlt megtapasztalásai nélkül…
Fejezet hossza:
AJÁNLÁS „Nem tudhatom, hogy másnak…
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
Tanácsok az olvasóimnak
Fejezet hossza:
Bevezetés
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
A sors keze Kárpátalján
Fejezet hossza:
Az első szó
Fejezet hossza:
A nevem
Fejezet hossza:
Álmodj velem
Fejezet hossza:
Hazám
Fejezet hossza:
Arany ősz Kárpátalján
Fejezet hossza:
Magyar lettem!
Fejezet hossza:
A vonaton. Úton Kárpátaljára
Fejezet hossza:
Az érzés
Fejezet hossza:
Anyám öröksége
Fejezet hossza:
Megvasalt az élet
Fejezet hossza:
Turulmadár
Fejezet hossza:
Trianon
Fejezet hossza:
Március. Úton Kárpátaljára
Fejezet hossza:
Hazátlan
Fejezet hossza:
Forró nyár
Fejezet hossza:
A Szeretet
Fejezet hossza:
Repülj Angyal!
Fejezet hossza:
Álom élet
Fejezet hossza:
Édes otthon
Fejezet hossza:
Honvágy
Fejezet hossza:
Szeptember
Fejezet hossza:
Április kis falumban
Fejezet hossza:
Remény – Ábránd
Fejezet hossza:
Apám emlékére
Fejezet hossza:
Az alkohol
Fejezet hossza:
Az élet tánca
Fejezet hossza:
A titok
Fejezet hossza:
Németország
Fejezet hossza:
A hajléktalan
Fejezet hossza:
A családi csoda
Fejezet hossza:
A cseresznyefa
Fejezet hossza:
A szívtelen gyermek
Fejezet hossza:
A varázs
Fejezet hossza:
Mosoly ország
Fejezet hossza:
Édes álom
Fejezet hossza:
Őszi tánc
Fejezet hossza:
A magyar szó
Fejezet hossza:
A szikra
Fejezet hossza:
Most kell
Fejezet hossza:
A rózsa
Fejezet hossza:
Gyermeked
Fejezet hossza:
Március Németországban
Fejezet hossza:
A Hold
Fejezet hossza:
Emlékezz!
Fejezet hossza:
A szeretet csokra
Fejezet hossza:
Az elmúlás
Fejezet hossza:
Fent nincs határ
Fejezet hossza:
A szemed
Fejezet hossza:
A szél füttye
Fejezet hossza:
Gazdag lettem
Fejezet hossza:
Élet lélek
Fejezet hossza:
Az évszakok
Fejezet hossza:
A lepke
Fejezet hossza:
Hajnalcsillag
Fejezet hossza:
Az élet fája
Fejezet hossza:
Sors határ
Fejezet hossza:
Ott volt a legszebb
Fejezet hossza:
Szülőfalum
Fejezet hossza:
A nap fénye
Fejezet hossza:
A végtelen tenger
Fejezet hossza:
Ábrándozás
Fejezet hossza:
A fenyő
Fejezet hossza:
Ragyogj csillag!
Fejezet hossza:
Háborgó lélek
Fejezet hossza:
Tavasz Kárpátalján
Fejezet hossza:
A haza és a határ
Fejezet hossza:
ISBN 978-615-5803-41-3 © 2018 László…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10693 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...