Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Francia négyes - E-könyv

Francia négyes - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
„Layla Thompson vagyok, huszonnyolc éves. Van egy saját ruházati cégem. Még soha nemvolt pasim. Harmincéves koromig szeretnék legalább egy párkapcsolatot, ezért úgy döntöttem, meg kell osztanom a gondom ezzel a három lúzerrel, hátha profitálok a randitippjeikből.” Layla már a gimiben megtervezte az életét: a húszas éveiben először is diplomát szerez, majd nyit egy webáruházat, amit aztán nemzetközivé bővít, végül férjhez megy. A lista első három pontját már gond nélkül kipipálta, az utolsó azonban kifog rajta. Hiába jár randizni, nem sikerül eljutnia addig a bizonyos szédítő és sokat ígérő első csókig. Kész szerencse, hogy évek óta jóban van a szemközti lakásban élő három sráccal, akik történetesen a Három szingli pasas elnevezésű párkapcsolati podcastot vezetik. A harmincas éveiben járó Zach, a volt rögbijátékos; Josh, a podcast megálmodója és Luke, a negyvenes tanár nem is különbözhetnének jobban egymástól, egyvalamiben azonban egyetértenek: segíteni szeretnének a barátjuknak, Laylának. Miután pedig a legutóbbi randipartnere egy éttermi mosdó ablakán át menekül el a lánytól, megállapodást kötnek. Hat hét alatt megtanítják a flörtölés mesterfogásaira, mert nagyon úgy tűnik, hogy a munkájában sikeres és látszólag sérthetetlenül magabiztos Layla tökéletesen elveszett, ha romantikáról van szó. A szívességért cserébe viszont, hogy új hallgatókat szerezzenek, a lány elvállalja, hogy beszámol a podcast adásaiban a kamurandikról a három férfival. A szerelmi leckék során Layla mind többet és többet tud meg arról, hogy milyen fájdalmak és kétségek rejtőznek a három szingli pasas múltjában, miközben azt veszi észre, hogy ő maga is egyre kevésbé fél feltárni saját sebezhetőségét – és legfőképpen: a fantáziáit. Korábban mindig egyetlen érzékeny és tökéletes férfira vágyott az életében és az ágyában is… de vajon lehetne akár három is?  Ez a történet pikáns jeleneteket tartalmaz, és számos érzékeny témát érint. Kizárólag felnőtt olvasóink számára ajánljuk.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
A Szerző Megjegyzése
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Zack
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Zack
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Hangfelvétel
Fejezet hossza:
Twitter
Fejezet hossza:
Zack
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Zack
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Luke
Fejezet hossza:
Hangfelvétel
Fejezet hossza:
PictureGram
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Josh
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Josh
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Zack
Fejezet hossza:
Zack
Fejezet hossza:
Hangfelvétel
Fejezet hossza:
TwiTter
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Luke
Fejezet hossza:
Luke
Fejezet hossza:
Luke
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Luke
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Zack
Fejezet hossza:
Zack
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Luke
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Hangfelvétel
Fejezet hossza:
Twitter
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Hangfelvétel
Fejezet hossza:
Twitter
Fejezet hossza:
Josh
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Josh
Fejezet hossza:
Josh
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Zack
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Josh
Fejezet hossza:
Josh
Fejezet hossza:
Luke
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Luke
Fejezet hossza:
Luke
Fejezet hossza:
Luke
Fejezet hossza:
Luke
Fejezet hossza:
Twitter
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Luke
Fejezet hossza:
Luke
Fejezet hossza:
Zack
Fejezet hossza:
Josh
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Josh
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Layla
Fejezet hossza:
Hangfelvétel
Fejezet hossza:
Utószó
Fejezet hossza:
A Szerzőről
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...