Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A kétlakásos ház - E-könyv

A kétlakásos ház - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Brooklyn, 1947. december. A hóvihar kellős közepén egy kétlakásos házban két baba jön világra néhány percnyi különbséggel. Az anyák egymás sógornői. A csendes és kötelességtudó Rose, aki nem akar mást, mint nehéz természetű férje kedvében járni, és a melegszívű, nagylelkű Helen, négy rakoncátlan fiú kimerült édesanyja. Egymás mellett, egymást támogatva, kikezdhetetlennek tűnő barátságban élik az életüket a drámai éjszaka előtt. Amikor a vihar elmúlik, úgy tűnik, minden visszatérhet a normális kerékvágásba, de az évek előrehaladtával a két asszony közötti, szinte testvéri barátság kezd felbomlani. Senki sem tudja, miért, és senki sem tudja megállítani a folyamatot. Egy téves döntés, egy tragikus pillanat… A szívfájdalom harcol a boldogsággal. Vajon melyik nyer? Lynda Cohen Loigman első, a háború utáni New Yorkban játszódó regénye két zsidó család több generációjának szívszorító és felemelő története, akiket elválaszthatatlanul köt össze a szeretet és egy régóta őrzött titok.


Fejezetek
Kiadói köszöntő
0:00
Címoldal
0:00
Impresszum
0:00
Bobnak, Ellie-nek és Charlie-nak
0:00
Prológus
0:02:57 0:00
Első rész
0:00:02 0:00
1. fejezet
0:11:39 0:00
2. fejezet
0:09:16 0:00
3. fejezet
0:09:55 0:00
4. fejezet
0:06:05 0:00
5. fejezet
0:04:15 0:00
6. fejezet
0:08:57 0:00
7. fejezet
0:10:32 0:00
8. fejezet
0:09:05 0:00
9. fejezet
0:16:24 0:00
10. fejezet
Fejezet hossza: 0:12:08
11. fejezet
Fejezet hossza: 0:05:28
12. fejezet
Fejezet hossza: 0:06:44
13. fejezet
Fejezet hossza: 0:05:33
14. fejezet
Fejezet hossza: 0:09:23
15. fejezet
Fejezet hossza: 0:08:09
16. fejezet
Fejezet hossza: 0:12:15
Második rész
Fejezet hossza: 0:00:02
17. fejezet
Fejezet hossza: 0:05:42
18. fejezet
Fejezet hossza: 0:04:52
19. fejezet
Fejezet hossza: 0:12:54
20. fejezet
Fejezet hossza: 0:07:15
21. fejezet
Fejezet hossza: 0:14:49
22. fejezet
Fejezet hossza: 0:06:03
23. fejezet
Fejezet hossza: 0:04:23
24. fejezet
Fejezet hossza: 0:07:15
25. fejezet
Fejezet hossza: 0:11:37
26. fejezet
Fejezet hossza: 0:13:27
27. fejezet
Fejezet hossza: 0:14:11
28. fejezet
Fejezet hossza: 0:11:13
29. fejezet
Fejezet hossza: 0:04:18
30. fejezet
Fejezet hossza: 0:09:56
31. fejezet
Fejezet hossza: 0:09:53
32. fejezet
Fejezet hossza: 0:07:25
Harmadik rész
Fejezet hossza: 0:00:02
33. fejezet
Fejezet hossza: 0:10:43
34. fejezet
Fejezet hossza: 0:14:14
35. fejezet
Fejezet hossza: 0:09:56
36. fejezet
Fejezet hossza: 0:06:31
37. fejezet
Fejezet hossza: 0:06:13
38. fejezet
Fejezet hossza: 0:07:47
39. fejezet
Fejezet hossza: 0:05:29
40. fejezet
Fejezet hossza: 0:09:50
41. fejezet
Fejezet hossza: 0:06:56
42. fejezet
Fejezet hossza: 0:12:34
43. fejezet
Fejezet hossza: 0:07:36
44. fejezet
Fejezet hossza: 0:10:44
45. fejezet
Fejezet hossza: 0:08:51
46. fejezet
Fejezet hossza: 0:06:22
47. fejezet
Fejezet hossza: 0:14:36
48. fejezet
Fejezet hossza: 0:08:30
Negyedik rész
Fejezet hossza: 0:00:02
49. fejezet
Fejezet hossza: 0:08:29
50. fejezet
Fejezet hossza: 0:04:10
51. fejezet
Fejezet hossza: 0:07:23
52. fejezet
Fejezet hossza: 0:05:35
53. fejezet
Fejezet hossza: 0:09:19
54. fejezet
Fejezet hossza: 0:07:01
55. fejezet
Fejezet hossza: 0:11:13
56. fejezet
Fejezet hossza: 0:06:06
57. fejezet
Fejezet hossza: 0:08:31
58. fejezet
Fejezet hossza: 0:05:21
59. fejezet
Fejezet hossza: 0:08:41
60. fejezet
Fejezet hossza: 0:05:44
61. fejezet
Fejezet hossza: 0:02:50
62. fejezet
Fejezet hossza: 0:06:59
63. fejezet
Fejezet hossza: 0:03:20
64. fejezet
Fejezet hossza: 0:06:13
Ötödik rész
Fejezet hossza: 0:00:02
65. fejezet
Fejezet hossza: 0:08:58
66. fejezet
Fejezet hossza: 0:06:45
67. fejezet
Fejezet hossza: 0:06:35
68. fejezet
Fejezet hossza: 0:02:10
69. fejezet
Fejezet hossza: 0:03:33
70. fejezet
Fejezet hossza: 0:16:14
71. fejezet
Fejezet hossza: 0:01:25
Epilógus
Fejezet hossza: 0:02:27
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 12929 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...