Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Sisi udvarában - E-könyv

Ismertető
Wallersee-Larisch grófnéról az újságolvasó közönség számontartotta, hogy nem csupán a világszép és extravagáns osztrák császárné és magyar királyné, Erzsébet unokahúga, de egyben az 1889 januárjában lejátszódó mayerlingi tragédiának, Rudolf trónörökös és Mary von Vetsera bárónő rejtélyes öngyilkosságának is egyik koronatanúja. A tragédia után kegyvesztett lett, és a bécsi előkelő társaság kiközösítette. A sokféle közvetett adatot összegereblyéző kutatók egy része súlyosan elmarasztalja őt, kerítőnek tekinti, aki romlott, pszichésen is beteg unokaöccse cinkosaként visszaélt a benne őszintén megbízó, fiatal bárókisasszony naivságával és szerelmi bódulatával. Mások szerint azonban ő csupán akaratlan közreműködő, sőt maga is áldozat volt, akit Rudolf manipulált, és semmiképp sem tekinthető felelősnek azért, amit Mary von Vetsera a maga felnőtt akaratából és elhatározásából végül megtett. Ha az előbbi igaz, akkor Marie Louise megérdemelte, hogy a társaság kitaszítsa köreiből - ám ha az utóbbi, akkor ez a büntetés túlzó volt és igazságtalan. Akit igazságtalanul bántanak, persze még nem kap felmentést, hogy ha emlékiratot ír, abban csúsztasson, manipuláljon, netán hazudjon. Mentség nincs - de van magyarázat, ami némiképp világosabbá teheti a hátsó szándékokat, belső motívumokat, mégiscsak növelve valamiképp a megértést az iránt, aki ha torz eszközökkel is, de talán valódi méltánytalanság ellen tiltakozik. Mert hát ezért is fogott tollat a kezébe az, akiről a pletyka és a bulvár a mayerlingi tragédia után már csak így volt hajlandó tudomást venni: "Az a Larisch grófné, aki..." ...aki ezzel az emlékirattal megpróbált szembeszállni az igazságtalannak érzett kirekesztettséggel és bosszút állni császári rokonságán. Csorba László


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Címlap
Fejezet hossza:
Fordította Kajtár Mária A jegyzeteket…
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
Első Fejezet
Fejezet hossza:
Második Fejezet
Fejezet hossza:
Harmadik Fejezet
Fejezet hossza:
Negyedik Fejezet
Fejezet hossza:
Ötödik Fejezet
Fejezet hossza:
Hatodik Fejezet
Fejezet hossza:
Hetedik Fejezet
Fejezet hossza:
Nyolcadik Fejezet
Fejezet hossza:
Kilencedik Fejezet
Fejezet hossza:
Tizedik Fejezet
Fejezet hossza:
Tizenegyedik Fejezet
Fejezet hossza:
Tizenkettedik Fejezet
Fejezet hossza:
Tizenharmadik Fejezet
Fejezet hossza:
Tizennegyedik Fejezet
Fejezet hossza:
Tizenötödik Fejezet
Fejezet hossza:
Tizenhatodik Fejezet
Fejezet hossza:
Megszólal A Koronatanú - Kérdőjelekkel
Fejezet hossza:
A nagyanyám szájából hallottam először,…
Fejezet hossza:
Rudolf trónörökös özvegyének emlékiratai Miért…
Fejezet hossza:
A fordítás a Bart István…
Fejezet hossza:
1 Heinrich Georg Maria von…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6592 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...