Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Holttest az Ambróziában - E-könyv

Holttest az Ambróziában - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Amikor azzal az emberrel kell összefognod, akitől legjobb lenne távol tartani magad, a következmények beláthatatlanok… Flóra házassága romokban, és a katasztrófát azzal tetézi, hogy a munkahelyén is felmond. Valóságos megváltás, mikor az apja hazahívja Rózsakőre, hogy távollétében felügyelje a családi kávézót, az Ambróziát. Ám néhány nap a békés kisvárosban, és Flóra élete ismét fenekestül felfordul. Holttestre bukkan az Ambróziában, és kénytelen a helyi magánnyomozó, Ben segítségét kérni, pedig semmi szüksége egy újabb megbízhatatlan nőcsábászra. Ben élete egykor a bulizás és a nők körül forgott, de kimászott a gödörből, megnyitotta magánnyomozó irodáját. Most mégsem úgy mennek a dolgok, ahogy eltervezte. Nem válogathat a megbízások között, pedig Flórát jobb lenne messzire elkerülnie. Közös nyomozásba kezdenek, ami egyre váratlanabb fordulatokat vesz, a kalandok során pedig csak egymásra és kissé bolondos barátaikra számíthatnak. Sikerül ép bőrrel megoldaniuk a rejtélyt, ami Rózsakő legmagasabb szintjeire is felgyűrűzik? És vajon hová vezet az egymás iránt érzett szenvedélyük, amit egyre nehezebben tudnak kordában tartani?


Fejezetek
Cover
Fejezet hossza:
Contents
Fejezet hossza:
Rózsakői rejtélyek - Holttest az Ambróziában
Fejezet hossza:
Rózsakői rejtélyek - Holttest az Ambróziában
Fejezet hossza:
Rózsakői rejtélyek - Holttest az Ambróziában
Fejezet hossza:
⁓ 1. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 2. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 3. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 4. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 5. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 6. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 7. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 8. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 9. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 10. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 11. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 12. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 13. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 14. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 15. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 16. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 17. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 18. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 19. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 20. ⁓
Fejezet hossza:
⁓ 21. ⁓
Fejezet hossza:
Epilógus
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...