Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Kardok kora - E-könyv

Kardok kora - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Az istenekről kiderült, hogy ők is csak halandók, az elnyomott rhunák pedig fegyvert ragadtak uraik ellen. Ám a küzdelem még csak most kezdődik… Raithe, az Istenölő végzett egy fhreyjel, és ezzel kirobbantotta a lázadást, csakhogy a szolgaként tartott embereket ősidők óta megosztó viszályok meggátolják, hogy összefogjanak közös ellenségük ellen. De még ha a klánok egyesítenék is hadaikat, hogyan remélhetnék legyőzni az isteni varázserővel bíró fhreyjeket? A válasz a tengerentúlon rejlik egy messzi-messzi vidéken, amelyet egy magának való, konok faj népesít be, akik megvetik a fhreyeket és az embereket egyaránt. Mielőtt kifutnának az időből, Perszephoné kétségbeesett utazásra indul, hogy segítséget szerezzen kis csapatával, melynek tagja Suri, az ifjú látó, és Arion is. Útjuk egyenesen Elan sötét szívébe vezet, ahol egy ősi és félelmetes ellenfél várja őket… A Mítoszok korában a fantasy mestere, Michael J. Sullivan egy eposzba illő történettel kezdte kibővíteni a Riyria világát. A lehengerlő saga a Kardok korával folytatódik, amellyel a hazánkban is kiemelkedően népszerű író tovább építi univerzumát.


Fejezetek
Fordította MATOLCSY KÁLMÁN MICHAEL J.…
Fejezet hossza:
Copyright
Fejezet hossza:
Ezt a könyvet Tim Gerard…
Fejezet hossza:
A szerző jegyzete
Fejezet hossza:
1. A vihar
Fejezet hossza:
2. Óriás gondok
Fejezet hossza:
3. A tűz körül
Fejezet hossza:
4. Rapnagár
Fejezet hossza:
5. Ötletes kis megoldások
Fejezet hossza:
6. A herceg
Fejezet hossza:
7. A Tirrébe vezető út
Fejezet hossza:
8. A kőisten szekere
Fejezet hossza:
9. A Rózsa-híd alatt
Fejezet hossza:
10. Valami, amiben hinni lehet
Fejezet hossza:
11. A gyapjú alatt
Fejezet hossza:
12. A tirrei nagytanács
Fejezet hossza:
13. Átkelés a hídon
Fejezet hossza:
14. A rémálom
Fejezet hossza:
15. Karik
Fejezet hossza:
16. Már hűlt helye van
Fejezet hossza:
17. Gronbach
Fejezet hossza:
18. Kard- és Pajzs-választás
Fejezet hossza:
19. Neith
Fejezet hossza:
20. Árulás
Fejezet hossza:
21. Az arcrabló
Fejezet hossza:
22. Az Agave
Fejezet hossza:
23. A Gula-rhunák
Fejezet hossza:
24. Balgargarath
Fejezet hossza:
25. Makareta
Fejezet hossza:
26. A kihívás
Fejezet hossza:
27. Szemtől szemben a démonnal
Fejezet hossza:
28. Lépcső Általi Halál
Fejezet hossza:
29. Utórengés
Fejezet hossza:
30. A törpök természete
Fejezet hossza:
31. A keerag
Fejezet hossza:
32. A terv
Fejezet hossza:
Név- és tárgymutató
Fejezet hossza:
{1} A név a német…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...