Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Havel - E-könyv

Egy élet

Havel - E-könyv

Egy élet

Ismertető
Václav Havel a 20. század egyik legkiemelkedőbb alakja volt: tekintélyromboló értelmiségi, közismert drámaíróból lett politikai disszidens, egy egyesült, s azután két részre bomló nemzet elnöke, mindemellett elkötelezett emberi jogi aktivista. Egész életében kívülállónak látta magát – ennek gyökerei kiváltságos prágai gyermekkorába nyúlnak vissza, ám szemléletmódja tovább erősödött, amikor családja az 1948-as kommunista hatalomátvétel után feketelistára került. Ifjúkorában az elszigeteltségből és számkivetettségből bontakozott ki költészete, s ez indította el esszé- és drámaírói pályáján is – Havel abszurd drámákat kezdett írni társadalomkritikaként. Mivel részt vállalt a prágai tavasz eseményeiben, műveit szigorúan cenzúrázták, emberi jogi tevékenysége miatt pedig ötévi börtönbüntetésre ítélték. Havel vakmerő és látnoki képességű férfi volt, személyiségében súlyos ellentétek feszültek, gyakran mardosták kételyek, és hajlamos volt az önostorozásra. Ám mindig minden körülmények között hű maradt önmagához. A Charta ’77 élén betöltött pozíciója, a kiszolgáltatottak hatalmába vetett lankadatlan hite és felvillanyozó személyisége 1989-ben kulcsfontosságú szerephez juttatta a bársonyos forradalom egyik vezetőjeként. A következő 13 esztendő folyamán Havel Csehszlovákia utolsó, majd a Cseh Köztársaság első elnökeként nemcsak az országon belüli megbékélést szorgalmazta, hanem a szomszédokkal való jó viszonyt is. Žantovsky Havel egyik legközelebbi barátja volt, akivel a későbbi elnök még a demokratikus ellenzék tagjaként ismerkedett meg a kommunizmus idején. Havel első hivatali éveiben Žantovsky látta el mellette a sajtófőnök, tanácsadó és politikai igazgató tisztségét, és barátságuk egészen 2011-ig, Havel haláláig töretlenül folytatódott. Žantovsky e rendkívüli életút kisszámú avatott szemtanúinak egyikeként megvilágosító erejű – egészen közeli és személyes – portrét fest Havel emberléptékűnél nagyobb alakjáról és a zűrzavaros időkről, amelyekben győzelemre vitte ügyét.


Fejezetek
Címlap
0:00
Copyright
0:00
Ajánlás
0:00
Mottó
0:00
Tartalom
0:00
Előszó a magyar kiadáshoz
0:00
Előszó
0:00
2011. december 18. – E zord és sötét nap
0:00
Ezüstkanállal a szájában született
0:00
Egészen ifjú kori önarckép
0:00
Ezüstszél
0:00
Havel, a derék katona
0:00
Olga
0:00
Az inas
0:00
Kerti ünnepély
0:00
A hatvanas évek
0:00
Az első politikai leckék
Fejezet hossza:
Leirat
Fejezet hossza:
Gyülekező viharfellegek
Fejezet hossza:
Gyülekező viharfellegek — 1. rész
Fejezet hossza:
Gyülekező viharfellegek — 2. rész
Fejezet hossza:
Komisz idők
Fejezet hossza:
Hegyi szálló
Fejezet hossza:
Hegyi szálló — 1. rész
Fejezet hossza:
Gurítsuk ki a hordót!
Fejezet hossza:
Koldusopera
Fejezet hossza:
Koldusopera — 1. rész
Fejezet hossza:
Koldusopera — 2. rész
Fejezet hossza:
Ez csak rock ’n’ roll
Fejezet hossza:
A Charta
Fejezet hossza:
A Charta — 1. rész
Fejezet hossza:
A Charta — 2. rész
Fejezet hossza:
A hiba
Fejezet hossza:
Zöldségesek lázadása
Fejezet hossza:
Zöldségesek lázadása — 1. rész
Fejezet hossza:
A birodalom visszavág
Fejezet hossza:
A per
Fejezet hossza:
Kedves Olga
Fejezet hossza:
Kedves Olga — 1. rész
Fejezet hossza:
Kedves Olga — 2. rész
Fejezet hossza:
Kedves Olga — 3. rész
Fejezet hossza:
Végre szabadon
Fejezet hossza:
Végre szabadon — 1. rész
Fejezet hossza:
Végre szabadon — 2. rész
Fejezet hossza:
Végre szabadon — 3. rész
Fejezet hossza:
A balgaság dicsérete
Fejezet hossza:
A balgaság dicsérete — 1. rész
Fejezet hossza:
Harc a Vencel térért
Fejezet hossza:
Bársonyos – de mi is?
Fejezet hossza:
Bársonyos – de mi is? — 1. rész
Fejezet hossza:
A forradalom ködében
Fejezet hossza:
A forradalom ködében — 1. rész
Fejezet hossza:
A várba vivő út
Fejezet hossza:
Egy zsák bolha
Fejezet hossza:
A rock ’n’ roll-elnök
Fejezet hossza:
A rock ’n’ roll-elnök — 1. rész
Fejezet hossza:
A rock ’n’ roll-elnök — 2. rész
Fejezet hossza:
A rock ’n’ roll-elnök — 3. rész
Fejezet hossza:
Először meghódítjuk Manhattant
Fejezet hossza:
Azután jöhet a Kreml
Fejezet hossza:
Jámbor lelkek külföldön
Fejezet hossza:
Jámbor lelkek külföldön — 1. rész
Fejezet hossza:
Jámbor lelkek külföldön — 2. rész
Fejezet hossza:
Halászléből halat
Fejezet hossza:
Csehszlovákia végnapjai
Fejezet hossza:
Csehszlovákia végnapjai — 1. rész
Fejezet hossza:
Csehszlovákia végnapjai — 2. rész
Fejezet hossza:
Reményteli várakozás
Fejezet hossza:
Skrupulusokat félretéve
Fejezet hossza:
Szövetségesek keresése
Fejezet hossza:
Szövetségesek keresése — 1. rész
Fejezet hossza:
Vissza Európába!
Fejezet hossza:
A jin és a jang
Fejezet hossza:
Élet és halál között
Fejezet hossza:
Pocsék hangulat
Fejezet hossza:
Búcsú a fegyverektől
Fejezet hossza:
Búcsú a fegyverektől — 1. rész
Fejezet hossza:
Feltételes szabadlábon
Fejezet hossza:
A távozás
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Felhasznált irodalom
Fejezet hossza:
Václav Havel idézett művei
Fejezet hossza:
Magyarul megjelent művei
Fejezet hossza:
Magyarul nem megjelent művei
Fejezet hossza:
További források
Fejezet hossza:
Jegyzetek
Fejezet hossza:
Végjegyzetek
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
2011. December 18. – E zord és sötét nap
Fejezet hossza:
Ezüstkanállal a szájában született
Fejezet hossza:
Egészen ifjú kori önarckép
Fejezet hossza:
Ezüstszél
Fejezet hossza:
Havel, a derék katona
Fejezet hossza:
Olga
Fejezet hossza:
Az inas
Fejezet hossza:
Kerti ünnepély
Fejezet hossza:
A hatvanas évek
Fejezet hossza:
Az első politikai leckék
Fejezet hossza:
Leirat
Fejezet hossza:
Gyülekező viharfellegek
Fejezet hossza:
Komisz idők
Fejezet hossza:
Hegyi szálló
Fejezet hossza:
Gurítsuk ki a hordót!
Fejezet hossza:
Koldusopera
Fejezet hossza:
Ez csak rock ’n’ roll
Fejezet hossza:
A charta
Fejezet hossza:
A hiba
Fejezet hossza:
Zöldségesek lázadása
Fejezet hossza:
A birodalom visszavág
Fejezet hossza:
A per
Fejezet hossza:
Kedves Olga
Fejezet hossza:
Végre szabadon
Fejezet hossza:
A balgaság dicsérete
Fejezet hossza:
Harc a Vencel térért
Fejezet hossza:
Bársonyos – De mi is?
Fejezet hossza:
A forradalom ködében
Fejezet hossza:
A Várba vivő út
Fejezet hossza:
Egy zsák bolha
Fejezet hossza:
A Rock ’n’ Roll-elnök
Fejezet hossza:
Először meghódítjuk Manhattant
Fejezet hossza:
Azután jöhet a Kreml
Fejezet hossza:
Jámbor lelkek külföldön
Fejezet hossza:
Halászléből halat
Fejezet hossza:
Csehszlovákia végnapjai
Fejezet hossza:
Reményteli várakozás
Fejezet hossza:
Skrupulusokat félretéve
Fejezet hossza:
Szövetségesek keresése
Fejezet hossza:
Vissza Európába!
Fejezet hossza:
A Jin és a Jang
Fejezet hossza:
Élet és halál között
Fejezet hossza:
Pocsék hangulat
Fejezet hossza:
Búcsú a fegyverektől
Fejezet hossza:
Feltételes szabadlábon
Fejezet hossza:
A távozás
Fejezet hossza:
Lábjegyzetek
Fejezet hossza:
Képmelléklet
Fejezet hossza:
Pszeudokolofon
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 11490 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...