Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Párnádon arc - E-könyv

Párnádon arc - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Új verseskötetében hősünk, Mihály András (aki egyébként öreg, vidéki tanító) kísérletet tesz arra, hogy értelmezze saját életét, emlékeit, gyermekkorát, magyarságát és felnőtt életének meghatározó eseményeit. Ebből az értelmezésből szeretne mások számára is használható tanulságokat vonni. Meghatározó eseményei a születés, a halál, a szerelem, a ba­rátság és a szeretett ember elvesztése. Ezek helyszíne, a lakóhely, a szülői ház és a szülők emlékezete adják az alapvető kereteket. Fontosak az átélt fenyegetések, korlátozások, a sikerek, vagy éppen a szabadság kiteljesedése. Isten jelenléte, a sátán ígéretei, a hazugság és ellenségeink megismerése igazítják utunkat. Ha éppen úttalannak és céltalannak érezzük magunkat, akkor pillantsunk vissza arra az útra, amelyen születésünk óta járunk. Ezt az útvonalat képzeletben hosszabbítsuk meg a jövő felé, és meg fogjuk találni a következő lépéseink irányát. Célunk is ott van, az út végén.


Fejezetek
Mihály András Párnádon Arc Versek…
Fejezet hossza:
Új verseskötetében hősünk, Mihály András…
Fejezet hossza:
Tartalomjegyzék
Fejezet hossza:
„Everytime you think you’ve paid…
Fejezet hossza:
Tél
Fejezet hossza:
1990: Mária Országa Most
Fejezet hossza:
Kuszaság, Vonalak
Fejezet hossza:
A Régi Házban
Fejezet hossza:
Névelőtlen
Fejezet hossza:
Karantén I.
Fejezet hossza:
Karantén Ii.
Fejezet hossza:
Magány
Fejezet hossza:
Bálint Ballag
Fejezet hossza:
Jegyzet
Fejezet hossza:
Ausztralopitekusz
Fejezet hossza:
Summary
Fejezet hossza:
Tavaszi Emlék
Fejezet hossza:
Ő
Fejezet hossza:
Szóla
Fejezet hossza:
Leszállt Az Éj
Fejezet hossza:
Corpus Delicti
Fejezet hossza:
Harmadnapra
Fejezet hossza:
Egészen Október
Fejezet hossza:
Idő
Fejezet hossza:
Én Vagyok A Hajnal
Fejezet hossza:
Relaxatio
Fejezet hossza:
Igazán
Fejezet hossza:
Vágyakozás
Fejezet hossza:
Kitalált Kedves
Fejezet hossza:
Üzenet Valahová
Fejezet hossza:
Fénykép 1956-ban (i.)
Fejezet hossza:
Fénykép 1956-ban (ii.)
Fejezet hossza:
Mintha Történne Valami
Fejezet hossza:
Golgota Sanzon
Fejezet hossza:
Karácsonyi Anziksz
Fejezet hossza:
Párnádon Arc
Fejezet hossza:
Hétvégi Kertünk
Fejezet hossza:
Látod, A Hősök Nem Félnek
Fejezet hossza:
Szabályok Szabálya
Fejezet hossza:
TÁNCDAL No.1
Fejezet hossza:
TÁNCDAL No.2
Fejezet hossza:
VALSE TRISTE No.1
Fejezet hossza:
VALSE TRISTE No.2
Fejezet hossza:
Nyáresti Képek
Fejezet hossza:
Őszi Véglet
Fejezet hossza:
Őszvége
Fejezet hossza:
Esti Rege
Fejezet hossza:
Apám Arcai
Fejezet hossza:
Mihály András Imre Mihály András…
Fejezet hossza:
ISBN 978-615-6979-61-2 © Dr. Mihály…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10693 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...