Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Miután meghaltatok nélkülem - E-könyv

Miután meghaltatok nélkülem - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Hat év – hosszú idő, pláne ha magányosan töltöd. Pontosan ennyi évvel ezelőtt Sev élete szilánkokra hullott, miközben ő megpróbálta felvenni a harcot egyre súlyosbodó drogfüggőségével. A barátai meghaltak, szerelmének nyoma veszett, az apja pedig magára hagyta. Azóta magányosan vergődik az emlékek és az őt kísértő rémálmok és hallucinációk között. Képtelen továbblépni, és legyűrni a depresszióját, mert nem tudja elengedni a múltat. Nem tudja elengedni őket. Egészen addig, míg fel nem bukkan egy ismerős arc. Ő beindítja az eseményeket, Sev pedig kénytelen belátni, hogy menekülnie kell a múlt kísérteteitől, a gyötrelmes magánytól. Sev tudja, hogy jól dönt, mikor végre hátat fordít a múltnak. Az élet viszont nem egészen ezt a sorsot szánta a lánynak. A történeten keresztül megismerkedhetünk a drogokkal való harccal, azoknak hosszan tartó káros hatásaival, az örök, maradandó sebbel, amit a barátok elvesztése ejt, és az olyan sötét mentális betegséggel, mint a depresszió. És persze a soha el nem múló szerelemmel.


Fejezetek
Mogyorósi Vivien Miután Meghaltatok Nélkülem
Fejezet hossza:
Tartalomjegyzék
Fejezet hossza:
Kétségbeesés a szeretetért. Drogok a…
Fejezet hossza:
Első fejezet
Fejezet hossza:
Második fejezet
Fejezet hossza:
Harmadik fejezet
Fejezet hossza:
Negyedik fejezet
Fejezet hossza:
Ötödik fejezet
Fejezet hossza:
Hatodik fejezet
Fejezet hossza:
Hetedik fejezet
Fejezet hossza:
Nyolcadik fejezet
Fejezet hossza:
Kilencedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenkettedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenharmadik fejezet
Fejezet hossza:
Tizennegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenötödik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenhatodik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenhetedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizennyolcadik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenkilencedik fejezet
Fejezet hossza:
Huszadik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonkettedik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonharmadik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonnegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonötödik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonhatodik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonhetedik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonnyolcadik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonkilencedik fejezet
Fejezet hossza:
Harmincadik fejezet
Fejezet hossza:
Harmincegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Harminckettedik fejezet
Fejezet hossza:
Harmincharmadik fejezet
Fejezet hossza:
Harmincnegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Harmincötödik fejezet
Fejezet hossza:
Harminchatodik fejezet
Fejezet hossza:
Harminchetedik fejezet
Fejezet hossza:
Harmincnyolcadik fejezet
Fejezet hossza:
Harminckilencedik fejezet
Fejezet hossza:
Negyvenedik fejezet
Fejezet hossza:
Negyvenegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Negyvenkettedik fejezet
Fejezet hossza:
Negyvenharmadik fejezet
Fejezet hossza:
Negyvennegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Negyvenötödik fejezet
Fejezet hossza:
ISBN 978-615-5803-25-3 © 2018 Mogyorósi…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10693 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...