Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A fáklya - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
A fáklya a tehetetlen indulat regénye. Főhőse, Matolcsy Miklós, a debreceni református teológia jeles diákja, tiszta lobogással érkezik egy kis Szatmár megyei parókiára. Fáklyája akar lenni népének: mintaközösséget akar falujából teremteni, de már az első napon zátonyra fut a lekesedése. Észreveszi: nincs ereje a feladathoz. Általános eszme és egész életet betöltő igazság után sóvárogva tanulmányírásba kezd az Isten létéről és a vallás értelméről. S miközben a Lét, a Mindenség titkával birkózva a társadalom bajainak felismeréséhez jut, járja a maga külön kálváriáját is urak, parasztok és asszonyok között, már-már alkut köt lelkiismeretével s a hatalmasokkal – a falu bőrére. Matolcsy itt süllyed a legmélyebbre, de mégsem lehet egyértelműen elítélni: nemcsak belső gyengesége teperte le, hanem a külső körülmények is. A szakadéktól csak a falut sújtó hatalmas tűzvész menti meg. Matolcsy újra felmagasodik. Feláldozhatja magát népéért. Az emberfeletti mentési munkálatok következtében tüdőgyulladás dönti ágynak, s végső agóniájában kimondja: Elvégeztetett, de semmi sem tisztázott. Móricz azonosul hősével újat kereső vívódásaiban, tétovázását, megalkuvásait azonban elmarasztalja. Alakjában a belső azonosulás és külső bírálat fonódik össze. Így sikerül bemutatni, hogy Matolcsy emberi értékei szerint lehetne fáklya, de felemás filozófiájával nagyobb fény nélkül kell elhamvadnia.


Fejezetek
Móricz Zsigmond A fáklya Kossuth Kiadó
Fejezet hossza:
Tartalom Móricz Zsigmond előszava a…
Fejezet hossza:
Móricz Zsigmond előszava a regény harmadik kiadásához
Fejezet hossza:
Első könyv
Fejezet hossza:
Második könyv
Fejezet hossza:
Harmadik könyv
Fejezet hossza:
Negyedik könyv
Fejezet hossza:
Ötödik könyv
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10733 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...