Amikor 2021 tavaszán Nagy Eszter első könyve megjelent, a magyar Bridget Jonesként emlegették. A párhuzam nem véletlen, hiszen angol „kolléganőjéhez” hasonlóan őt is egy naplóregényből ismerhettük meg. Mégis van köztük egy óriási különbség. Míg Helen Fielding közkedvelt karakterének történetét a képzelet szülte, addig Eszter a saját életéről mesél nekünk – immár a második kötetében. Nem beszél mellé, nem csomagolja selyempapírba az igazságot, egyszerűen csak kimondja, amit gondol. Sőt, szarkasztikus humorának hála, még viccet is csinál a gondjaiból. Mi pedig vele együtt nevetünk rajta – és közben persze magunkon is. Mert Eszter ismeri a legsötétebb gondolatainkat, a legnagyobb félelmeinket és átérzi a kétségbeesésünket is. Pontosan tudja, milyen nehéz, ha az ember egyedül neveli a gyermekeit és azt is, hogy albérletből albérletbe költözni felér egy horrorfilmmel. Ráadásul sokakhoz hasonlóan ő is naponta megkapja azt a bizonyos rettegett kérdést: „Hogy lehet az, hogy egyedül vagy?”. Ne tévesszen meg senkit a rózsaszín borító! Eszternek ugyanis esze ágában sincs tündérmesét írni, sőt! Szembeszáll a közösségi média kifilterezett valóságával, és szerethetővé teszi a tökéletlen tökéletességet. Miért ne viselhetnénk büszkén mi is a sebezhetőségünket? Naugye? Naugye! Barna Borbála Újságíró