Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Északi mitológia - E-könyv

Északi mitológia - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Egy új klasszikus: a jól ismert skandináv mítoszok a történetmesélés nagymestere, Neil Gaiman elképesztő átiratában. Az ősi történetekből Gaiman regényszerű ívet kovácsol, kezdve a kilenc világ legendás megteremtésével, majd sorra veszi a félistenek, törpék és óriások tetteit. Például Thor pörölyének ellopását, aki ezután kénytelen nőnek öltözni – ez az ő szakállával és étvágyával nem kis feladat –, és úgy visszalopni. De elmeséli a legmeghatóbb történetet is, amikor Kvasir, a legbölcsebb isten véréből megfőzik azt a sört, amely aztán létrehozza a költészetet. A számtalan kaland Ragnarökkel, az istenek alkonyával, új idők és emberek születésével zárul. Gaiman keze alatt a régi poros mítoszok újra élettel telnek meg. A regény mesteri és szellemes prózája kiemeli az istenek versengő énjét, megmutatja hajlamukat arra, hogy átverjenek másokat, és őket is átverjék, valamint megismerteti az olvasót azzal a tulajdonságukkal, hogy a szenvedélyt mindig hagyják felülkerekedni a józan eszükön.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
„Kifejezetten ajánlott Gaiman rajongóinak, a…
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Bevezető
Fejezet hossza:
Mielőtt Belevágunk
Fejezet hossza:
Odin
Fejezet hossza:
A Kezdetek Előtt És Után
Fejezet hossza:
I.
Fejezet hossza:
Yggdrasil És A Kilenc Világ
Fejezet hossza:
Yggdrasil egy kőrisfa, méghozzá hatalmas,…
Fejezet hossza:
Mímir Feje És Odin Szeme
Fejezet hossza:
Jotunheimben, az óriások otthonában van…
Fejezet hossza:
Az Istenek Kincsei
Fejezet hossza:
I.
Fejezet hossza:
Az Építőmester
Fejezet hossza:
Thor elment keletre, hogy trollokkal…
Fejezet hossza:
Loki Gyermekei
Fejezet hossza:
Loki jóképű volt, és ezt…
Fejezet hossza:
Freya Szokatlan Esküvője
Fejezet hossza:
Thor, a mennydörgés istene, a…
Fejezet hossza:
A Költészet Söre
Fejezet hossza:
Kíváncsiak vagytok rá, honnan származik…
Fejezet hossza:
Thor Utazása Az Óriások Földjére
Fejezet hossza:
I.
Fejezet hossza:
A Halhatatlanság Almái
Fejezet hossza:
I.
Fejezet hossza:
Gerd És Frey Története
Fejezet hossza:
I.
Fejezet hossza:
Hymir És Thor Halászni Megy
Fejezet hossza:
Az istenek megérkeztek Aegir hatalmas…
Fejezet hossza:
Baldur Halála
Fejezet hossza:
I.
Fejezet hossza:
Loki Utolsó Napjai
Fejezet hossza:
I.
Fejezet hossza:
Ragnarök: Az Istenek Végzete
Fejezet hossza:
I.
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A Szerzőről
Fejezet hossza:
Neil Gaiman Eddig Megjelent Művei Az Agave Könyvek Gondozásában
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6609 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...