Ezerkettőszázkilencven. Miközben IV. (Kun) László király kunjai körében éli züllött, egyre nagyobb felháborodást kiváltó életét, Itáliából Magyarországra érkezik II. András király utószülött fiának, István hercegnek a fia, a velenceinek is nevezett András. Miután Lászlóval orgyilkosok végeznek, az e néven harmadikként trónra lépő Andrásé lesz a korona. III. András rövid, alig több mint egy évtizedes uralkodása során sikeresen konszolidálta a IV. László alatt eluralkodó feudális anarchiát. Győztes hadjáratot vezetett későbbi apósa, Habsburg Albert herceg ellen, megerősítette a királyi hatalmat, nekilátott a nemesség rendi jellegűvé szervezésének. Ugyanakkor a pápai udvar nem ismerte el trónigényét, és a nápolyi Anjou-dinasztiát támogatta ellenében. Összességében pozitív uralkodásának hirtelen - mérgezés vagy gyors lefolyású betegség okozta - halála vetett véget, lezárva ezzel a magukat honfoglaló Árpád vezértől eredeztető magyar királyok sorát. A tíz könyvből álló regénysorozat zárókötetében a szerző az uralkodók sorsának bemutatása mellett nem feledkezik meg egyszerű hőseiről sem: tovább szövi a dunai rév körül kialakult, immár négy évszázados közösség sorsát, és a nagy ívű történet tanulságaként felmutatja, hogy bár királyok jönnek és mennek, uralkodóházak felemelkednek és elbuknak, a mindenkori nép a maga tisztességével, egyértelmű szabályaival és erkölcsével soha nem fog eltűnni a történelem színpadáról.