Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Vállalatvezetés kínai módra - E-könyv

Vállalatvezetés kínai módra - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Kína mára kiépítette a modern piacgazdasági rendszer egy kezdeti változatát, ami jelentős eredmény a Nyugattól való tanulás területén. Ennek során az ország számos kitűnő vállalkozót is kitermelt, akik megtestesítik a Nyugaton nagyra értékelt erényeket, köztük a kreativitást, a tisztességes üzletvitelt, az elkötelezettséget, a lényeglátást és a tanulási képességeket. Úgy tűnik azonban, hogy a kínai vállalkozók rendelkeznek további kiváló tulajdonságokkal is, olyan vonásokkal, amelyek révén képessé tudják tenni vállalataikat gyors növekedésre a kínai belföldi piacgazdasági környezetben, és a nemzetközi arénában is. Nie Shengzhe, a Desheng Co. Ltd. építőipari vállalat vezetője ebben a kis könyvben – amely egyben a cég alkalmazottainak munkaügyi szabályzata és etikai kódexe is – a hagyományos kínai bölcsességet és a nyugati vállalkozói szellemet ötvöző vezetési filozófiáját fejti ki. Nem véletlen, hogy sok kínai vállalkozó és üzleti mesterképzésben (MBA) résztvevő egyetemi hallgató is fontos kézikönyvként használja. Elolvasása érdekes és hasznos tapasztalatot jelent a magyar olvasóknak is.


Fejezetek
Nie Shengzhe Vállalatvezetés kínai módra…
Fejezet hossza:
Tartalom Előszó ELSŐ FEJEZET Munkavállalói…
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
ELSŐ FEJEZET Munkavállalói viselkedési irányelvek
Fejezet hossza:
MÁSODIK FEJEZET A próbaidős dolgozókra vonatkozó előírások
Fejezet hossza:
HARMADIK FEJEZET Jutalmak és büntetések
Fejezet hossza:
NEGYEDIK FEJEZET A munkatársak közötti kapcsolatok
Fejezet hossza:
ÖTÖDIK FEJEZET A hatáskörök korlátozásának szabályai
Fejezet hossza:
HATODIK FEJEZET Költségtérítési szabályok
Fejezet hossza:
HETEDIK FEJEZET Beszerzési szabályok
Fejezet hossza:
NYOLCADIK FEJEZET Ismétlő képzések szabályzata
Fejezet hossza:
KILENCEDIK FEJEZET A minőség-ellenőrzés szabályai
Fejezet hossza:
TIZEDIK FEJEZET A művezetők és építésvezetők szabályzata
Fejezet hossza:
TIZENEGYEDIK FEJEZET Az értékesítés utáni szolgáltatások szabályzata
Fejezet hossza:
TIZENKETTEDIK FEJEZET A raktár (üzem)-igazgatás szabályzata
Fejezet hossza:
TIZENHARMADIK FEJEZET Kivitelezésbiztonsági és munkavédelmi…
Fejezet hossza:
TIZENNEGYEDIK FEJEZET Kivitelezést indító (előkészítő) jelentés
Fejezet hossza:
TIZENÖTÖDIK FEJEZET Nyilatkozat és ígérvény
Fejezet hossza:
TIZENHATODIK FEJEZET Hivatalos levél a korrupció leküzdéséről (A)
Fejezet hossza:
TIZENHETEDIK FEJEZET Hivatalos levél a korrupció leküzdéséről (B)
Fejezet hossza:
TIZENNYOLCADIK FEJEZET Járműhasználati szabályok
Fejezet hossza:
TIZENKILENCEDIK FEJEZET A vállalati etikett alapvető szabályai
Fejezet hossza:
A Szerzőről
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...