A regény az idősebb Wesselényi Miklós (1750 - 1809) és II. József császár személyes külzdelmében a magyar szellem és az európai szellem örök harcát, kibékülhetetlen verekedését igyekszik példázni. Wesselényi szenvedélyes hazafi, akinek sűrű vérében a múlt szerelme lázong a változás ellen, az ősi jogokhoz való ösztönös, makacs ragaszkodás ágaskodik az új kötelességek vállalásával szemben. II. József világpolgár, aki a jövőnek él, a jövőnek dolgozik, koncepciói nagyszerűek, csak népeit nem ismeri, a valóságot, az anyag tehetetlen vonzódását az állandósághoz. Nemes Zsuzsa grófnő, aki a császár szeretője, de a felséges Wesselényibe is szerelmes, bogozza a szálakat, amelyek a bécsi Burgot a sibói kastéllyal szembeállítják és amelyek lhetővé teszik, hogy a látens ellentét kitöréséig, összeütközésig érlelődjék. Ez a felállítás kétségkívül egy magasrendű intellektusé. A regény főszereplői valóban nem is lehetnek mások, mint II. József és Wesselényi. De most föllép még egy főszereplő, aki érzelmeinkre apellál, és megzavarja a két roppant erő kiegyenlíthetetlen birkózását: s ez Erdély. (Sárközi György)