Uz Bence egyenrangú társa a táj: a csíki havasok vadregényes világa. Ez azt jelenti, a havas Nyírő számára nem egyszerűen helyszín, a történet díszlete, de lényegi elem: ember és természet összetartozásának kifejezője, a civilizációból kivonult ember álmodott boldogságának, belső békességének jelképe. Hisz bárki idegen bukkan fel a fenyvesben, abból mindig valamilyen bonyodalom származik. Uz Bence csak a vadonban lehet boldog, abban a környezetben, amelybe az író megint csak belesűríti a maga katolicizmusából és természetimádatából összeszőtt világnézetet, panteizmusát. Nyírő hangja ennek megfelelően - többi regényeihez képest is fölerősítetten - "székelyes", a tájnyelv minden ízét-zamatát beépíti regényébe, mely bővelkedik humorban, expresszív hatású tájleírásokban, természeti vétetésű életképekben (feledhetetlen a fajdkakasok dürgésének elbeszélése), a fantasztikum hatását súroló kalandokban, mindabban, amit a két világháború közötti erdélyi magyar irodalomnak oly nagy népszerűséget és hírt szerzett odahaza és Magyarországon egyaránt. (Legeza Ilona)