Először jelenik meg magyarul Auster életművének kulcsdarabja. Emlékek az elbeszélő apjáról, aztán az apává válás kihívása és mélységei. Minden köteténél inkább A magány feltalálása testesíti meg Paul Auster művészetének kikerülhetetlen forrását. A láthatatlan ember portréja és Az emlékezet könyve két tükörszöveg, amelyekből a New York trilógia és a többi sikerkönyv alkotójának portréja és családi viszonyainak intim feltárása bontakozik ki. Az apját gyászoló fiú egy üresen tátongó családi album mellett az alakmásai közt eltűnő apa trükkfotójára lel, és valami ennél is borzongatóbbra: egy százéves fotográfiára, melynek közepéből kitéptek egy darabot. A hasadás vizsgálata során egy családi tragédia krónikája elevenedik meg. „Napról napra halad, teszi a dolgát. Csak az előtte álló életről álmodik. És ekkor az történik, hogy halál van. Az emberből feltör egy kis sóhaj, összeroskad székében, és az már a halál.” „Az emlékezés könyve azzal kezdődik és azzal végződik, hogy egy férfi ül egy íróasztalnál, előtte papírlap, és kavargó emlékeiből lassanként felépít valamit. Figyelemreméltó, állhatatos írásmű ez: Auster visszafogott hangvétele alatt - amely irodalmi igényű és hangsúlyosan észelvű - finoman bontakoznak ki a szenvedélyek, a gyötrelmek.” - Guardian „Megindító, finom észrevételekre épülő rajz Auster családtagjairól, életükről és kapcsolataikról.” - New York Times