„Levi nagy lágerklasszikusa egyedülálló dokumentum, már csak azért is, mert az író azon szerencsétlen kevesek közé tartozott, aki személyesen megtapasztalta mindkét, XX. századi megadiktatúra sajátosságait. Mondjuk, ezzel a párhuzammal kellő óvatossággal kell bánni, mert amíg a náci rendszerrel úgy került kontaktusba, mint annak célpontja - tehát potenciális áldozat -, addig a Szovjetunióval sokkal kétértelműbb a viszony: egyszerre volt hadifoglya és megmentettje a Vörös Hadseregnek. Úgyhogy talán érdemesebb a kötet két részét (Ember ez?, illetve Fegyvernyugvás) különálló kisregényekként kezelni. A tábor felszabadításával véget ér a könyv első része - egy tökéletes világban itt az kéne jöjjön, hogy "és boldogan éltek, amíg meg nem haltak", de nem. Engem különösen ez a második rész ragadott meg, mert nem ismerem élőbb ábrázolását annak a népvándorlásnak, ami a II. világháború után még jó darabig jellemezte Európa képét - ahogy az ide-oda sodort emberek milliói összeszorított foggal vánszorognak az otthon felé. A háborúnak csak akkor lesz vége, amikor ők hazaérnek. Ha vége lesz egyáltalán.” - Kuszma, moly.hu