Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A kígyószív legendája - E-könyv

A kígyószív legendája - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Radek Rak műve a galíciai felkelés legendás parasztvezérének, Jakub Szelának sorsát meséli el. Tényeket keverve fantasztikus elemekkel, történelem és mítosz között egyensúlyozva, csodákból sző legendákat a főszereplő alakja köré. Különleges mesevilágba csöppenünk, melyben egy parasztfiú elindul szerencsét próbálni, hogy megszerezze magának a titokzatos, szépséges leányt, úr akar lenni, ehhez próbákat kell kiállnia, elveszti a szívét, és csak a Kígyókirályhoz eljutva szerezheti vissza. A költői szöveg tele van burjánzó erotikával, iróniával és humorral, amelyet mind-mind az emberi szívek homálya táplál. Ez a regény a mindnyájunkban benne rejlő jóról és gonoszról, az egyenlőtlen esélyekről, Galíciáról és Lengyelországról, az urasági korbács ütéseiről, elvesztett szívekről szól, és arról, hogy mindenkinek meg kell harcolnia a maga küzdelmét. A mese törvényeivel ugyanis nem lehet szembeszállni, a hősnek valójában önmagát kell legyőznie. A szerző A kígyószív legendájával elnyerte Lengyelország legrangosabb irodalmi elismerését, a Nike-díjat, továbbá a Janusz A. Zajdel-díjat és a Jerzy Żuławski irodalmi nagydíjat is.


Fejezetek
Ahhoz, hogy a SZK sorozat…
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
Basiának
Fejezet hossza:
A kőnek is van vonzalma-szeretete,…
Fejezet hossza:
I. Rész – A Szív
Fejezet hossza:
I A varázsénekről
Fejezet hossza:
II A holdfény táncáról
Fejezet hossza:
III A füzekről és az esőről
Fejezet hossza:
IV A tűzről, ami nem melegít
Fejezet hossza:
V A szívről először
Fejezet hossza:
VI A jó és kegyes uraságról
Fejezet hossza:
VII A kígyókról és a varázslatokról
Fejezet hossza:
VIII A körtefáról, a virágokról és az éjjeli rétről
Fejezet hossza:
IX A férfias kívánásról
Fejezet hossza:
X A szívről, másodjára
Fejezet hossza:
XI Amiben nincs semmi különös
Fejezet hossza:
XII Az őszről és a várakozásról
Fejezet hossza:
XIII Tanácsokról és miegyébről
Fejezet hossza:
XIV A fájdalom elűzéséről
Fejezet hossza:
XV A szívről, harmadjára
Fejezet hossza:
XVI A fűzfavesszőgyűjtésről
Fejezet hossza:
XVII A kárpáti erdő titkáról
Fejezet hossza:
XVIII Az erdőről
Fejezet hossza:
XIX A fehér alkonyatról
Fejezet hossza:
XX Egy kolindáról
Fejezet hossza:
XXI Az életre hívásról
Fejezet hossza:
XXII A járandóság elfogadásáról
Fejezet hossza:
XXIII Az erdőről másképp
Fejezet hossza:
XIV A különbféle alakot öltő testekről
Fejezet hossza:
XXV A macskaéletről és a vodkaivás előnyeiről
Fejezet hossza:
XXVI A veszteségről
Fejezet hossza:
XXVII Arról, amit éjjel látni
Fejezet hossza:
XXVIII Zordonról, kígyókról és ördögökről
Fejezet hossza:
XXIX Zordonról, másodjára
Fejezet hossza:
XXX A munkából eredő előnyökről
Fejezet hossza:
XXXI Zordonról, harmadjára
Fejezet hossza:
XXXII A sötétség országáról
Fejezet hossza:
XXXIII A Kígyókirályról
Fejezet hossza:
XXXIV A kígyók országáról
Fejezet hossza:
XXXV A kígyószívről
Fejezet hossza:
XXXVI Az ostobák országáról
Fejezet hossza:
XXXVII Egy váratlan találkozásról
Fejezet hossza:
Ii. Rész – A Parasztok
Fejezet hossza:
XXXVIII Az úri dolgokról
Fejezet hossza:
XXXIX Az apáról
Fejezet hossza:
XL A Wiktorynokról és a Jakóbokról
Fejezet hossza:
XLI Az urasági kegyelemről
Fejezet hossza:
XLII Az uraság dolgairól
Fejezet hossza:
XLIII Wiktorynról és Jakóbról
Fejezet hossza:
XLIV A varázshegyről
Fejezet hossza:
XLV A káposztafejről
Fejezet hossza:
XLVI A banditákról és a jó feleségről
Fejezet hossza:
XLVII A pókutakról
Fejezet hossza:
XLVIII Mályváról, újfent
Fejezet hossza:
XLIX Egy gyönyörű barátság kezdetéről
Fejezet hossza:
L Egy váratlan látogatásról
Fejezet hossza:
LI A két ujjról
Fejezet hossza:
LII Arról, ami a császáré, és arról, ami Istené
Fejezet hossza:
LIII Azokról az országokról, melyek keleten vannak
Fejezet hossza:
LIV Az árpából és cikóriából készült kávéról
Fejezet hossza:
LV Az akasztásról
Fejezet hossza:
LVI A bábról
Fejezet hossza:
LVII A télről
Fejezet hossza:
LVIII Egy februári éjszakáról
Fejezet hossza:
LXIX Arról, amit nem szabad elhinni
Fejezet hossza:
LX Bukovináról
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Dr. Arkadiusz s. Więch: A galíciai véres farsangról, avagy Jakub…
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Szerzőnkről
Fejezet hossza:
Fordítónkról
Fejezet hossza:
Kiadónk Kötetei
Fejezet hossza:
{1} Schiller: A haramiák (Déry…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...