Zweig igen népszerű történelmi "arcképcsarnokának" jeles darabja a Maria Antoinette. Ebben a könyvben is erősen érvényesülnek a freudi eszmék. Véletlen események és esetleges történelmi fordulatok hátterében az egyén, a gyarló ember helytállását vagy éppen mulasztását keresi. Ennek bemutatására alig található jellemzőbb kor, mint a francia forradalmat megelőző időszak s maga a forrongó, érzelmeiben és tetteiben már-már következetlen Párizs, az elszabadult tömegindulat tobzódása örömben és vérben. A legendás császárnő, Mária Terézia lánya szinte még gyermekfejjel, tizennégy évesen érkezik a pompa fővárosába, hogy teljesítse családi kötelezettségét, a "házasodj, Ausztria" birodalmi politikájának jegyében. Ez az egész Európát átszövő, igen tudatos politikai építkezés azonban a történelem egy pillanatában kártyavárnak bizonyult, szinte egyetlen pillanat alatt omlott össze, és a bécsi kongresszusig a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság évei következtek. S ebben a játékban ez az érett asszonnyá vált Habsburg-gyermek csak statiszta volt, főszereplővé személyes sorsa és tragédiája tette; Bécs, és szinte az egész Európa magára hagyta, elhagyták titkolt, vagy kevésbé titkolt szerelmei is. Stefan Zweig hatalmas történelmi dokumentumból állítja elénk ezt a végletekből összetevődő életutat, a pletykaszerű elemek mellett a tényeket is felsorakoztatva; a szöveget igen hasznos, részben családi, részben történelmi kronológia követi. Az olvasmányos könyv viszonylag megbízható történelmi-kulturtörténeti forrásul is szolgálhat. (Legeza Ilona)