Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Az ellopott troll - E-könyv

Az ellopott troll - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Tóth Bercel hadnagy legnagyobb ellensége önmaga. A kissé nyers rendőrtisztnek ami a szívén, az a száján, s ez egyáltalán nem segíti a karrierjét: ezért esik meg vele, hogy egy elbaltázott rendőri intézkedés után a belügyminiszter a Teve utcai Különleges Királyi Nyomozó Iroda Bűnügyi Főosztályára helyezi át büntetésből, ahol rajta kívül csak varázslények és varázstudók dolgoznak. A csoportot egy harmadik szintű mágus vezeti, de van a nyomozók között garabonciás, kőmorzsoló, sámán és még egy csordásfarkas is. Bercel itt sem örvend nagy népszerűségnek, és rendre a jelentéktelenebb ügyeket kapja: történetünk kezdetén például a Margit híd tövében csövező, ámde eltűnt troll nyomára kellene rábukkannia. Az ügyről azonban hamarosan kiderül, hogy egészen magas, felsőházi körökbe vezet, és a hadnagynak egy átgondolatlan húzásával sikerül az egész országot lázba hoznia lényegében pár óra alatt – ami az okostelefonok és az internet korában nem meglepő. S ha ez nem lenne elég, a francia Police Nationale egy tisztjét is a nyakába sózzák megfigyelőnek. A magyar származású Hanga Kriszta szépasszony, és nem kis bűbájjal bír. Tóth Bercel joggal érezheti magát kényelmetlenül, amikor az exneje és tizenötéves lánya is belekeveredik az ügybe… amelybe újfent könnyen belebukhat. Szélesi Sándor mágikus krimije a magyar népmesei hagyományokra épít, ezzel együtt modern, humoros és végtelenül könnyed.


Fejezetek
Impresszum
Fejezet hossza:
A szerző előszava
Fejezet hossza:
1. FEJEZET – Hülye hétfő
Fejezet hossza:
2.
Fejezet hossza:
3.
Fejezet hossza:
4.
Fejezet hossza:
5.
Fejezet hossza:
6.
Fejezet hossza:
7.
Fejezet hossza:
8.
Fejezet hossza:
9.
Fejezet hossza:
2. FEJEZET – Kellemetlen kedd
Fejezet hossza:
2.
Fejezet hossza:
3.
Fejezet hossza:
4.
Fejezet hossza:
5.
Fejezet hossza:
6.
Fejezet hossza:
7.
Fejezet hossza:
3. FEJEZET – Szivatós szerda
Fejezet hossza:
2.
Fejezet hossza:
3.
Fejezet hossza:
4.
Fejezet hossza:
5.
Fejezet hossza:
6.
Fejezet hossza:
7.
Fejezet hossza:
4. FEJEZET – Csapnivaló csütörtök
Fejezet hossza:
2.
Fejezet hossza:
3.
Fejezet hossza:
4.
Fejezet hossza:
5.
Fejezet hossza:
6.
Fejezet hossza:
7.
Fejezet hossza:
8.
Fejezet hossza:
9.
Fejezet hossza:
10.
Fejezet hossza:
11.
Fejezet hossza:
12.
Fejezet hossza:
5. FEJEZET – Pocsék péntek
Fejezet hossza:
2.
Fejezet hossza:
3.
Fejezet hossza:
4.
Fejezet hossza:
5.
Fejezet hossza:
6.
Fejezet hossza:
7.
Fejezet hossza:
8.
Fejezet hossza:
9.
Fejezet hossza:
6. FEJEZET – Szörnyű szombat
Fejezet hossza:
2.
Fejezet hossza:
3.
Fejezet hossza:
4.
Fejezet hossza:
5.
Fejezet hossza:
6.
Fejezet hossza:
7.
Fejezet hossza:
8.
Fejezet hossza:
9.
Fejezet hossza:
10.
Fejezet hossza:
7. FEJEZET – Veszélyes vasárnap
Fejezet hossza:
2.
Fejezet hossza:
3.
Fejezet hossza:
4.
Fejezet hossza:
5.
Fejezet hossza:
Utószó
Fejezet hossza:
Szerzőnkről
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Kiadónk Kötetei
Fejezet hossza:
{*} Hát az élet vize…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...