A magyar sci-fi-irodalom úgynevezett lélektani vonulatához kapcsolódik Szepes Mária regénye, amelyben a fő hangsúly a modern ember belső lelki torzulásainak, önáltató hazugságainak kíméletlen elemzésére, leleplezésére helyeződik.  Tem Asvin egy fiatal fizikus, akinek a nem is oly távoli jövőben magánélete totális válságba jutott, szinte minden energiáját a tudományos kutatásba fekteti, s részt vesz az időszimulátor megalkotásában. Annak ellenére, hogy a gép még nem tökéletes, mégis úgy dönt, hogy egy lapra tesz fel mindent, s vállalkozik egy időutazásra a jövőbe: menekülni szeretne saját megoldatlan problémái, élete csődtömege elől, feledni szeretne mindent, indulása után azonban a gép időzárlatba kerül, s a jövő helyett egy olyan idődimenzióba kerül, ahonnan úgy tűnik, nincs számára végképp kiút. Az egymásba folyó tér- és idősíkok világában az időgép az önvizsgálat és az önismeret útjára vezető eszköz. A fantasztikum színes fátyla mögött rejlő igazságok emberi kapcsolataink értékére és tetteink következményeire hívják fel a figyelmet. „Lehunytam a szemem. A homlokom mögött, képzeletem végtelenné táguló világegyetemében megjelent hirtelen az időkozmoszban lebegő időlombik sugárzó gömbje. Vajon meddig kering még negyedórás pályáján Kronosz szerencsétlen szökevényeivel, akiknek nincs bátorságuk hozzá, hogy kitörjenek saját gyöngeségük zárlatából?”