Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Igék Földje - E-könyv

A vas prófétája

Igék Földje - E-könyv

A vas prófétája

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Egy világban, melyben a kisded Jézus nem élte túl Heródes betlehemi mészárlását, az Úr mostohafiául fogadott egy másik ifjút, és birtokába adta az Igét, egy varázsszót, amivel csodákat tehetett. Tanításainak és varázshatalmának köszönhetõen az Üdvözítő a Római Birodalom császára lett, s immár a trónról próbálta elérni az emberiség megváltását, akár a szelíd erőszak eszközeivel is. Amikor azonban így sem járt sikerrel, elkeseredésében eltüntette a világból a háborúzáshoz legnélkülözhetetlenebb vasércet, majd beteljesítette a rá kirótt végzetet, és õ maga is távozott egy párhuzamos dimenzióba, melyet az Ige segítségével nyitott meg. Közel 2000 év telt el azóta, de a vasszegény Föld továbbra is nehezen vánszorog a tudományos-technikai fejlődés útján. A legtöbb ember lovon jár, a tenger hullámait vitorlás hajók hasítják, és mind az elektromosság, mind a repülés gyerekcipőben jár. Ugyanakkor elterjedt az Igék használata, melyek segítségével kisebb-nagyobb dolgokat lehet elrejteni abban a bizonyos párhuzamos dimenzióban. A kényszermunkára ítélt tolvaj Angolna Ilmart több más bűnöző társával együtt egy vitorlás szállítja büntetése letöltésének színhelyére, a Gyászos-szigetekre. A fedélzeten megismerkedik egy fiatal fiúval, Marcusszal, akiről sejteni kezdi, hogy nem egészen az, akinek mondja magát, ráadásul egy Ige is van a birtokában. Együtt tervelik ki szökésüket, amelynek sikere az egész világ képét átrajzolhatja.


Fejezetek
Impresszum
Fejezet hossza:
ELSŐ RÉSZ - Gyászos-szigetek
Fejezet hossza:
Első fejezet - amelyben következtetésekre jutok, és megpróbálok hinni…
Fejezet hossza:
Második fejezet - amelyben mindenki rohan, de kevesen tudják, hová és…
Fejezet hossza:
Harmadik fejezet - amelyben a számolásban eljutok nyolcig, de Marc…
Fejezet hossza:
Negyedik fejezet - amelyben azt latolgatom, melyik halálnem…
Fejezet hossza:
ÖtödIk fejezet - amelyben üdvözöl minket egy sorhajó, és mi…
Fejezet hossza:
MÁSODIK RÉSZ - A vidám város
Fejezet hossza:
Első fejezet - amelyben háromszor is ostobának neveznek, és én nem…
Fejezet hossza:
Második fejezet - amelyben kezdek pánikba esni, és mint kiderül, nem…
Fejezet hossza:
Harmadik fejezet - amelyben bűneim bocsánatát kérem, és a címhez…
Fejezet hossza:
Negyedik fejezet - amelyben jámborságra oktatnak, én pedig józan…
Fejezet hossza:
Ötödik fejezet - amelyben megtudom, kitől félnek a szent paladinok,…
Fejezet hossza:
HARMADIK RÉSZ - Gallia
Fejezet hossza:
Első fejezet - amelyben a tengerekről és óceánokról mesélek, és jó…
Fejezet hossza:
Második fejezet - amelyben kétszer is felismernek, de egyik…
Fejezet hossza:
Harmadik fejezet - amelyben végre döntésre jutok, de kételkedem a…
Fejezet hossza:
Negyedik fejezet - amelyben Hélène véghezviszi a lehetetlent, és én…
Fejezet hossza:
Ötödik fejezet - amelyben nem csodálkozom a csodákon, de elképedek…
Fejezet hossza:
NEGYEDIK RÉSZ - A Csodák Országa
Fejezet hossza:
Első fejezet - amelyben kétszer is megtalálom Marcust, és Hélène…
Fejezet hossza:
Második fejezet - amelyben mindenki szitkozódik, bár más-más okból
Fejezet hossza:
Harmadik fejezet - amelyben megjelenik két régi ismerős, az egyik…
Fejezet hossza:
Negyedik fejezet - amelyben Hélène ismét bemutatja mesterségbeli…
Fejezet hossza:
Ötödik fejezet - amelyben mindenkit megmentek, de semmiféle…
Fejezet hossza:
AZ ELSŐ KÖNYV EPILÓGUSA, amelyben találkozunk ellenségünkkel, és…
Fejezet hossza:
Szerzőnkről
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Sorozatunkban megjelent
Fejezet hossza:
{1} 1 Borscs: céklával és…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...