Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Hét nap örökké - E-könyv

Hét nap örökké - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
„Hangosan nevettem, és együtt sírtam a szereplőkkel, ahogy a szívük összetörik, majd meggyógyul. Imádtam.” – Jodi Picoult #1 bestsellerszerző „Tele van fontos megfigyelésekkel és apróságokkal, többet nyújt sima romantikus vígjátéknál.” – USA Today Két író, egy szerelmi történet A brooklyni bestsellerszerző Eva Mercy erotikus témájú könyvei folyamatosan az eladási sikerlisták élén állnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy élete stresszmentes lenne, ugyanis egyedülálló anyaként egyszerre kell a gyereknevelésben és a hivatásában is helytállnia. A szerelem pedig már jó ideje elkerüli. Shane Hall egy visszahúzódó, rejtélyes, díjnyertes szépirodalmi szerző, aki mindenki meglepetésére egyszer csak felbukkan New Yorkban. Amikor a két író váratlanul találkozik egy irodalmi rendezvényen, csak úgy izzik köztük a levegő. Senki sem tudja, hogy húsz évvel korábban, tinédzserként Eva és Shane egy szerelemtől izzó, őrült hetet töltött el együtt. Lehet, hogy most úgy tesznek, mintha semmit sem jelentenének egymásnak, de nem tagadhatják a kölcsönös vonzalmat – vagy azt, hogy a könyveikben titokban egymásnak írnak. A következő hét napban, a fülledt New York-i nyár közepén Eva és Shane újra egymásra találnak, de az írónő nem biztos benne, hogy megbízhat-e a férfiban, aki egyszer már összetörte a szívét. Úgy érzi, el kell űznie Shane-t a városból, hogy élete visszatérhessen a normális kerékvágásba. De mielőtt régi szerelme újra eltűnne, van néhány kérdés, amire választ kell kapnia… Tia Williams díjnyertes New York Times és USA Today bestsellerszerző, valamint elismert divatszerkesztő. Telitalálat című könyvéből a Netflix készített adaptációt, ami nagy sikerrel fut a streamingszolgáltató kínálatában. Jelenlegi regénye érzéki és heves, miközben szétfeszíti a humor, de komoly témákat is érint, mint például a modern anyaság helyzete. „Az olvasók éppúgy kötődni fognak ezekhez a szereplőkhöz, mint Eva és Shane egymáshoz.” – BookPage „Szexi és modern szerelmi történet.” – Reese Withers


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Címoldal
Fejezet hossza:
Copyright
Fejezet hossza:
Ajánlás
Fejezet hossza:
Prológus
Fejezet hossza:
Vasárnap
Fejezet hossza:
2. fejezet
Fejezet hossza:
3. fejezet
Fejezet hossza:
Hétfő
Fejezet hossza:
5. fejezet
Fejezet hossza:
6. fejezet
Fejezet hossza:
7. fejezet
Fejezet hossza:
8. fejezet
Fejezet hossza:
Kedd
Fejezet hossza:
10. fejezet
Fejezet hossza:
11. fejezet
Fejezet hossza:
12. fejezet
Fejezet hossza:
Szerda
Fejezet hossza:
14. fejezet
Fejezet hossza:
15. fejezet
Fejezet hossza:
16. fejezet
Fejezet hossza:
Csütörtök
Fejezet hossza:
18. fejezet
Fejezet hossza:
19. fejezet
Fejezet hossza:
Péntek
Fejezet hossza:
21. fejezet
Fejezet hossza:
Szombat
Fejezet hossza:
23. fejezet
Fejezet hossza:
24. fejezet
Fejezet hossza:
Vasárnap
Fejezet hossza:
26. fejezet
Fejezet hossza:
Epilógus
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
A szerzőről
Fejezet hossza:
Könyvajánló
Fejezet hossza:
ELSŐ FEJEZET Sofia London eddig…
Fejezet hossza:
MÁSODIK FEJEZET Sofia Az ég…
Fejezet hossza:
HARMADIK FEJEZET Andrew Miért nem…
Fejezet hossza:
NEGYEDIK FEJEZET Sofia Lehúztam magamról…
Fejezet hossza:
Kiadói utószó
Fejezet hossza:
Kiadói reklám
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
{1} Ópioidtartalmú fájdalomcsillapító. (A ford.…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6609 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...