Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Az igazság a rákról - E-könyv

Amit a rák történetéről, megelőzéséről és kezeléséről tudni kell

Az igazság a rákról - E-könyv

Amit a rák történetéről, megelőzéséről és kezeléséről tudni kell

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
"„Az igazság a rákról egy valóságos térkép, melynek segítségével megtaláljuk a rák megelőzéséhez, gyógyításához és legyőzéséhez vezető utat. Úttörő alkotásában Ty Bollinger felvázolja az immunrendszer erősítésének alternatív lehetőségeit, és azt is elárulja, hogyan táplálkozzunk, ha meg akarjuk előzni a rák kialakulását. Érdemes elolvasni ezt a könyvet, életet menthet.” – Josh Axe természetgyógyász, író Napjainkban sajnos a legtöbb családot érinti a rák, ezalól a szerző sem kivétel. Ty Bollinger húszéves kutatása során azt tapasztalta, hogy a legtöbb érintett tudja, milyen általános gyógymóddal (kemoterápia, sugárkezelés) kezelik a betegséget, azzal viszont jóval kevesebben vannak tisztában, hogy léteznek természetes gyógymódok is, melyek hatékonysága sokszor még a végstádiumban lévő betegek esetében is megdöbbentő. A könyv célja, hogy a kevéssé ismert módszereket is megismertesse az olvasóval, anélkül, hogy bárkit meg akarna győzni vagy rá akarna beszélni egy adott kezelésre. Mindenkinek joga van eldönteni, melyik utat választja a gyógyuláshoz, ez viszont csak akkor lehetséges, ha már ismerjük az összes lehetőséget. Egyaránt szól egészségügyi szakembereknek, laikusoknak, rákbeteg és egészséges embereknek. Főképp azok találhatják érdekesnek, akiket hagyományos módon kezelnek vagy kezeltek, például kemoterápiával, mivel a könyvben említett módszerekkel együtt alkalmazva, a hagyományos mód is hatékonyabb lehet. Az igazság a rákról számos lehetőséget kínál az immunrendszer erősítésére, a szervezetben lévő gyulladások enyhítésére, továbbá segítséget nyújt az életért és az egészségért vívott harcban. Számos jó tanáccsal segíti a gyógyulást, nem utolsósorban pedig reményt nyújt. „Ne feledjük: a rák még nem halálos ítélet! Mindig van remény.” – Ty Bollinger"


Fejezetek
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Vélemények AZ IGAZSÁG A RÁKRÓL…
Fejezet hossza:
Az Igazság A Rákról
Fejezet hossza:
Ty M. Bollinger Az Igazság…
Fejezet hossza:
A mű eredeti címe: The…
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza: 0:05:43
Bevezetés
Fejezet hossza: 0:06:17
I. Rész
Fejezet hossza: 0:00:05
1. Fejezet
Fejezet hossza: 0:41:15
2. Fejezet
Fejezet hossza: 1:02:36
3. Fejezet
Fejezet hossza: 0:33:03
4. Fejezet
Fejezet hossza: 0:50:15
Ii. Rész
Fejezet hossza: 0:00:05
5. Fejezet
Fejezet hossza: 0:43:03
6. Fejezet
Fejezet hossza: 0:49:24
7. Fejezet
Fejezet hossza: 0:47:55
8. Fejezet
Fejezet hossza: 0:51:54
Iii. Rész
Fejezet hossza: 0:00:04
9. Fejezet
Fejezet hossza: 1:21:41
10. Fejezet
Fejezet hossza: 0:46:42
11. Fejezet
Fejezet hossza: 0:41:08
12. Fejezet
Fejezet hossza: 0:37:43
13. Fejezet
Fejezet hossza: 0:43:34
Utószó
Fejezet hossza: 0:01:42
Köszönet-nyilvánítás
Fejezet hossza:
A szerzőről
Fejezet hossza: 0:02:39
Könyvajánló
Fejezet hossza:
Az isteni mátrix Híd idő,…
Fejezet hossza:
Válj természetfelettivé! Hétköznapi emberek nem…
Fejezet hossza:
A placebo te magad légy!…
Fejezet hossza:
Emotion Code Kutasd fel és…
Fejezet hossza:
A szív intelligenciája Halld meg…
Fejezet hossza:
Növényi étrend a teljes életért…
Fejezet hossza:
stresszmentesítés Útmutató a személyes felemelkedéshez,…
Fejezet hossza:
A bölcsesség kódjai Ősi szavak,…
Fejezet hossza:
100 nap a jobb egészségért,…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...