Több évi kóborlásom történetét egész terjedelmében akarom elmondani, amivel különösen Közép-Ázsia határországai és az irodalmunkban hiányzó keleti szomszédországok ismertetésére céloztam. Jelen munkámmal ígéretem első részét beváltom. Jóllehet ez irodalmunkban Perzsiáról a legelső mű: de azért a tisztelt olvasó ne várja, hogy olyasmit fog benne találni, mi az európai hason-tárgyú irodalomban ismeretlen volna. Perzsiának, mely a 16. századtól kezdve egészen az újabb korig nyugati utazóktól annyiszor meglátogattatott és leíratott, alig van egy vidéke, mely egy Chardin, Niebuhr, Malcolm, Christie, Pottinger, Kinneir, Fraser, Rawlinson és Loftus fürkésző szemét kikerülte volna. Azon körülmény, hogy én Perzsiát keletről nyugatig, északról délig egy sztambuli efendi inkognitója alatt bebarangoltam, elég érdekesnek látszott, hogy azon benyomásoknak, melyet a siíta Irán egy a szunnita elemekhez szokott idegenre gyakorol, e lapokban kifejezést adjak. Valóban feltűnő, miként a kínaiak, indiaiak és más kelet-ázsiai népek társadalmában dívó elkülönzési eszmék, még Nyugat-Ázsia népeinél is elég tisztán észrevehetők. Perzsák ugyan kereskedelmi célokból bejárják az oszmán birodalom minden részeit, de törökök csak ritkán, igen ritkán találhatók Iránban, és e két már századok óta szomszéd népnek nagy tömege egymásról a legmesésebb fogalommal bír. A felekezeti gyűlölet, mely Iránban különösen kiválik, a mohamedánság nagy testében egy sokkal jelentékenyebb szakadást idézett elő, mintsem rendesen azt képzelni szoktuk, és ím e maiglan kellő figyelemre nem méltatott körülménnyel megismerkedni tán nem lesz egészen fölösleges - szerény, túlságosan is szerény szavak, melyekkel könyvét bevezeti Vámbéry. Hiszen éles szemével, remek ábrázolókészségével olyan tulajdonságokat ragad meg, melyek ma is jellemzik a perzsákat. És bizony számos politikai elemzésnél jobb összefoglalását adja Iránnak, hiszen a gyökereiről mesél.