A cím, Nagy idők, nagy emberek csakhamar szálló ige lett. Ebből fejlődött a nagy idők tanúja elnevezés, melyen az 1848-49. szabadságharcban résztvett honvédeket értik. Pusztán e szállóige okán sem feledhetjük az írót, Vas Gerebent, aki tudatosan vetette papírra a 200 évvel ezelőtti, napóleoni időkből származó regényes rajzokban saját korát, hogy - idézve az írót - "Minden ember vállalkozzék saját szerepére; én sajátomul azt vallom, hogy a múltnak képeit elmosódni nem engedem, – megmentem azt, mit a cím megmenthet, s a regényalakban mindenütt a valót helyezem el, hogy olvasóm a múltnak rajzában ne csupán mulatságot leljen; hanem tudatot, mire elég szükségünk van. Ne feledjük el őseinket, nehogy egykor minket is elfeledjen az utánunk jövő kor." S mit mondhatnánk ennél többet? Csak azt, hogy a mi legnagyobb szerencsénk az, hogy Vas Gereben jó és szórakoztató író, történetei ma is élnek, vidámak, benne rezeg a magyar lélek több száz év távlatából is.