Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Elválaszt a sors - E-könyv

Az egyik az életét adná a másikért. A másik ölne érte.

Elválaszt a sors - E-könyv

Az egyik az életét adná a másikért. A másik ölne érte.

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
A sors hozta őket össze. Most a sors választja el őket egymástól.   CYRA Noavek és AKOS Kereseth életét a sorsuk határozza meg, amit születésükkor jövendöltek meg nekik az orákulumok. A sors elől pedig nem lehet elmenekülni. Akos beleszeret Cyrába, bár a sors úgy határoz, hogy a lány családjának szolgálatában éri majd a halál. Amikor pedig Cyra apja, a lelketlen zsarnok, Lazmet Noavek, akit mindeddig halottnak hittek, ismét elfoglalja a shotet trónt, Akos úgy hiszi, a végzete már az ajtón kopogtat. Lazmet barbár háborút robbant ki, amelyet Cyra és Akos bármi áron meg akar akadályozni. Cyra számára ez azt jelenti, hogy talán el kell vennie annak az embernek az életét, akit az apjának hitt, Akos számára pedig azt, hogy talán ő is meghal. A két fiatal életébe azonban váratlan módon szól bele a sors. Az Árnyak és jelek folytatásában két új hang is megszólal, és Veronica Roth duológiát lezáró könyve így válik a remény, a humor, a hit és a kitartás kórusává.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A mű eredeti címe: The…
Fejezet hossza:
V ERONICA R OTH korábbi…
Fejezet hossza:
Apámnak, Franknek, bátyámnak, Frankie-nek és…
Fejezet hossza:
Prológus Eijeh
Fejezet hossza:
1
Fejezet hossza:
1. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
2. Fejezet Cisi
Fejezet hossza:
3. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
4. Fejezet Akos
Fejezet hossza:
5. Fejezet Cisi
Fejezet hossza:
6. Fejezet Akos
Fejezet hossza:
7. Fejezet Cisi
Fejezet hossza:
8. Fejezet Cisi
Fejezet hossza:
9. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
10. Fejezet Akos
Fejezet hossza:
11. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
12. Fejezet Cisi
Fejezet hossza:
13. Fejezet Akos
Fejezet hossza:
14. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
15. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
16. Fejezet Akos
Fejezet hossza:
17. Fejezet Akos
Fejezet hossza:
18. Fejezet Eijeh
Fejezet hossza:
19. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
20. Fejezet Cisi
Fejezet hossza:
2
Fejezet hossza:
21. Fejezet Cisi
Fejezet hossza:
22. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
23. Fejezet Akos
Fejezet hossza:
24. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
25. Fejezet Cisi
Fejezet hossza:
26. Fejezet Akos
Fejezet hossza:
27. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
28. Fejezet Akos
Fejezet hossza:
29. Fejezet Eijeh
Fejezet hossza:
30. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
3
Fejezet hossza:
31. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
32. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
33. Fejezet Akos
Fejezet hossza:
34. Fejezet Akos
Fejezet hossza:
35. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
36. Fejezet Cisi
Fejezet hossza:
37. Fejezet Akos
Fejezet hossza:
38. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
39. Fejezet Cisi
Fejezet hossza:
40. Fejezet Cisi
Fejezet hossza:
4
Fejezet hossza:
41. Fejezet Akos
Fejezet hossza:
42. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
43. Fejezet Akos
Fejezet hossza:
44. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
45. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
46. Fejezet Akos
Fejezet hossza:
47. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
48. Fejezet Cisi
Fejezet hossza:
49. Fejezet Akos
Fejezet hossza:
50. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
51. Fejezet Akos
Fejezet hossza:
52. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
5
Fejezet hossza:
53. Fejezet Cisi
Fejezet hossza:
54. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
55. Fejezet Akos
Fejezet hossza:
56. Fejezet Cyra
Fejezet hossza:
Epilógus Eijeh
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
A Gabo Kiadó E-könyveiről
Fejezet hossza:
Ha Tetszett A Könyv, Olvassa El Ezt Is
Fejezet hossza:
MÁSODIK FEJEZET A vizsgák ebéd…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...