Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Neuromancer - E-könyv

Neuromancer - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején. Ezzel a mondattal kezdődik minden idők egyik legjobb science fiction regénye, aminél pontosabban semmi sem jósolta meg a jövőt. William Gibson 1984-ben megjelent, Hugo-, Nebula és Philip K. Dick-díjakkal kitüntetett műve a cyberpunk műfaj alapköve, hatása mindmáig tetten érhető filmekben, zenékben, videojátékokban és más kortárs művészeti alkotásokban. Ráadásul itt találkozhatunk először a mátrixszal, azzal a globális konszenzuális-hallucinációval, ami a cybertér minden egyes adatbájtját megtestesíti, és ami alapjául szolgált a tizenöt évvel későbbi, azonos című kultikus film világának. Case volt a legjobb adattolvaj a mátrixban, egészen addig, amíg el nem követte a klasszikus hibát – lopott a megbízióitól, akik büntetésként megmérgezték az idegrendszerét, örökre száműzve őt a cybertérből. Most azonban egy rejtélyes, magát Armitage-nak nevező alak a megváltást ígéri neki: a teljes gyógyulást, ha Case elvállal egy munkát egy felmérhetetlenül erős mesterséges intelligencia ellen, ami Föld körüli pályán kering a baljós Tessier-Ashpool klán szolgálatában. Egy legendás adattolvaj lementett emlékezetével és egy utcai szamuráj védelmében Case útra kel mind a való világban, mind a mátrixban, a többi pedig már, ahogy mondani szokás: science fiction történelem. Az olvasó új fordításban tartja kezében a könyvet, mely Gibson exkluzív utószava mellett Jack Womack Valami sötét gödör című esszéjét is tartalmazza.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
Debnek, aki lehetővé tette a szeretetével
Fejezet hossza:
I. Rész Chiba City Blues
Fejezet hossza:
Egy
Fejezet hossza:
Kettő
Fejezet hossza:
2. Rész A Beszerzőkörút
Fejezet hossza:
Három
Fejezet hossza:
Négy
Fejezet hossza:
ÖT
Fejezet hossza:
Hat
Fejezet hossza:
Hét
Fejezet hossza:
3. Rész Éjfél A Rue Jules Verne-en
Fejezet hossza:
Nyolc
Fejezet hossza:
Kilenc
Fejezet hossza:
Tíz
Fejezet hossza:
Tizenegy
Fejezet hossza:
Tizenkettő
Fejezet hossza:
4. Rész A Straylighti Menet
Fejezet hossza:
Tizenhárom
Fejezet hossza:
Tizennégy
Fejezet hossza:
Tizenöt
Fejezet hossza:
Tizenhat
Fejezet hossza:
Tizenhét
Fejezet hossza:
Tizennyolc
Fejezet hossza:
Tizenkilenc
Fejezet hossza:
Húsz
Fejezet hossza:
Huszonegy
Fejezet hossza:
Huszonkettő
Fejezet hossza:
Huszonhárom
Fejezet hossza:
Kóda Indulás És Érkezés
Fejezet hossza:
Huszonnégy
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
A Szerző Utószava5 Az Első Magyar Kiadáshoz
Fejezet hossza:
Jack Womack Valami Sötét Gödör
Fejezet hossza:
Jegyzetek
Fejezet hossza:
A Szerzőről
Fejezet hossza:
A Szerző Eddig Megjelent Művei Az Agave Könyvek Gondozásában
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6596 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...