Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Vesd be az ágyad! - E-könyv

Apró szokások, amelyek megváltoztathatják az életed… és talán a világot is

Vesd be az ágyad! - E-könyv

Apró szokások, amelyek megváltoztathatják az életed… és talán a világot is

Ismertető
„Ha meg akarjuk változtatni a világot, kezdjük azzal, hogy bevetjük az ágyunkat!” 2014. május 17-én William H. McRaven admirális beszédet tartott a Texasi Egyetem diplomaosztóján. Megosztotta a hallgatósággal a SEAL-kiképzése során tanult tíz alapelvet, amelyek segítették őt a kiképzés, majd a hosszú, hadseregben befutott vezetői karrierje során. Beszéde virálisan terjedt, több mint 21 millió megtekintésnél jár. Olvasmányos könyvében a tíz alapelvre építve saját tapasztalataiból és a katonai szolgálata során megismert emberek életéből mutat be történeteket és hétköznapi bölcsességeket. Egyszerű, gyakorlati tanácsaival arra inspirál, hogy még az élet legsötétebb pillanataiban is tegyük meg, amit csak meg tudunk tenni, és így kiaknázzuk a bennünk rejlő potenciált.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Címoldal
Fejezet hossza:
Copyright
Fejezet hossza:
Ajánlás
Fejezet hossza: 0:00:23
Tartalom
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza: 0:01:45
Vesd be az ágyad!
Fejezet hossza: 1:34:23
A Texasi Egyetem diplomaosztó ünnepségén elmondott beszéd
Fejezet hossza: 0:20:49
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza: 0:00:26
A szerzőről
Fejezet hossza: 0:00:52
Jegyzetek a magyar kiadáshoz
Fejezet hossza:
Név- és tárgymutató
Fejezet hossza:
Elektronikus változat Ambrose Montanus Felhasznált…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 11330 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...