Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Szívtelen - E-könyv

Szívtelen - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
„Sötét, szexi, elképesztően mesteri.” – Nightbird Novels Könnyű elveszni a vágy és a gyönyör ködében. A szavai eleinte kemények voltak, az érintése pedig jéghideg. Ugyanolyan kevéssé vágytam a közelségére, mint ő az enyémre. Tudtam róla, hogy veszélyes, és elpusztíthat, ha ahhoz van kedve. De tudtam, hogy nem akar bántani. És bár gyűlölnöm kellene, mégsem tudom. Ez az erős és elérhetetlen férfi hatással van rám. Felkorbácsolja az érzéseimet, hogy tudom: engem akar, és semmi mást. Lágy érintésétől és lopott pillantásaitól felforr a vérem. Sosem gondoltam volna, hogy a szívem ilyen hevesen fog dobogni valakiért. De okkal mondják, hogy szívtelen ember. És ezt nem lett volna szabad elfelejtenem. A USA Today és Wall Street Journal bestsellerszerző, Willow Winters négyrészes sorozatával hozza el olvasóinak a Crossok világát. A hatalomért folytatott háborúban Carternek és Ariának a kettejük harcát is meg kell vívniuk, és megpróbáltatásaiknak még koránt sincs vége. A bűn szívében-sorozat túl szexi, túl veszélyes és túlságosan sokkoló. „Őrülten szexi, vakmerő és érzelmektől remegő történet! Folytatást!” – BookTwinsReviews „Willow Winters lenyűgöző karakterekkel lepett meg minket.” – Rox Reads „Willow lenyűgöző őszinteséggel, érzelemmel és szenvedéllyel ír.” – My Life Through Fiction


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Címoldal
Fejezet hossza:
Copyright
Fejezet hossza:
Prológus
Fejezet hossza:
1. fejezet
Fejezet hossza:
2. fejezet
Fejezet hossza:
3. fejezet
Fejezet hossza:
4. fejezet
Fejezet hossza:
5. fejezet
Fejezet hossza:
6. fejezet
Fejezet hossza:
7. fejezet
Fejezet hossza:
8. fejezet
Fejezet hossza:
9. fejezet
Fejezet hossza:
10. fejezet
Fejezet hossza:
11. fejezet
Fejezet hossza:
12. fejezet
Fejezet hossza:
13. fejezet
Fejezet hossza:
14. fejezet
Fejezet hossza:
15. fejezet
Fejezet hossza:
16. fejezet
Fejezet hossza:
17. fejezet
Fejezet hossza:
18. fejezet
Fejezet hossza:
19. fejezet
Fejezet hossza:
20. fejezet
Fejezet hossza:
21. fejezet
Fejezet hossza:
22. fejezet
Fejezet hossza:
23. fejezet
Fejezet hossza:
24. fejezet
Fejezet hossza:
25. fejezet
Fejezet hossza:
A szerzőről
Fejezet hossza:
Egy kis ízelítő
Fejezet hossza:
Könyvajánló
Fejezet hossza:
EGY A coachom azt mondja,…
Fejezet hossza:
KETTŐ A pokolba, ki az?…
Fejezet hossza:
HÁROM Gondoltál már arra, hogy…
Fejezet hossza:
Kiadói utószó
Fejezet hossza:
Kiadói reklám
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...