Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Végtelen - E-könyv

Végtelen - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
„Minden szavával elvarázsolt.” – Bookgasms Book Blog Nem nyugszom, amíg nem leszel az enyém! Ez a férfi úgy tart a markában, ahogy arra senki más nem lenne képes. Talán azért, mert a szívem az övével egy ritmusra dobban. Talán azért, mert a testem egyedül az ő testére vágyik. Talán, mert azt gondolta, hogy már azelőtt szerelmes lett belém, mielőtt egyáltalán megpillantott volna. Tévedett, mert nem én voltam az, akit a szerelmének tartott. Még soha semmi miatt nem szenvedtem annyira, mint e miatt a kis titok miatt. Azt gondolta, hogy az övé vagyok. De nem volt igaza. A sors sosem akarta, hogy az övé legyek. Csalókák az emlékeink, de most már tudom, mit akarok. Amire mindennél jobban szükségem van, az ő. Carter. Mindig is ő volt. És addig nem nyugszom, míg ő is ugyanannyira az enyém nem lesz, mint amennyire én az övé vagyok. A USA Today és Wall Street Journal bestsellerszerző, Willow Winters négyrészes sorozatával hozza el olvasóinak a Crossok világát. A bűn szívében-sorozat befejező része csodálatosan drámai lezárása a botrányosan túlfűtött, elképesztően izgalmas történetnek. „Ha az után sóvárogtál, hogy a sorozat nagyszabású, kalandos véget érjen, akkor most valóra vált a kívánságod!” – Bookalicious Babes Blog „Nagyon élveztem a remekül megírt Végtelen stílusát.” – Amity Book Blog „Feszültséggel és érzelmekkel teli regény.” – A Literary Perusal „Az olvasó az izgalomtól remegve várja, mi jót tartogat a következő oldal.” – Lip Biter


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Címoldal
Fejezet hossza:
Copyright
Fejezet hossza:
Ajánlás
Fejezet hossza:
Prológus
Fejezet hossza:
1. fejezet
Fejezet hossza:
2. fejezet
Fejezet hossza:
3. fejezet
Fejezet hossza:
4. fejezet
Fejezet hossza:
5. fejezet
Fejezet hossza:
6. fejezet
Fejezet hossza:
7. fejezet
Fejezet hossza:
8. fejezet
Fejezet hossza:
9. fejezet
Fejezet hossza:
10. fejezet
Fejezet hossza:
11. fejezet
Fejezet hossza:
12. fejezet
Fejezet hossza:
13. fejezet
Fejezet hossza:
14. fejezet
Fejezet hossza:
15. fejezet
Fejezet hossza:
16. fejezet
Fejezet hossza:
17. fejezet
Fejezet hossza:
18. fejezet
Fejezet hossza:
19. fejezet
Fejezet hossza:
20. fejezet
Fejezet hossza:
21. fejezet
Fejezet hossza:
22. fejezet
Fejezet hossza:
23. fejezet
Fejezet hossza:
24. fejezet
Fejezet hossza:
A szerzőről
Fejezet hossza:
Könyvajánló
Fejezet hossza:
EGY Georgia – Mit hozhatok?…
Fejezet hossza:
Kiadói utószó
Fejezet hossza:
Kiadói reklám
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...