Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Vasözvegy - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Huaxia ?fiai számára a legnagyobb dicsőség, ha óriási harci robotjaikkal, a Bábokkal csatába szállhatnak a Nagy Falon túl rejtőző halálos ellenséggel, az emberi civilizációt megtörő hundunok mechanikus hordájával. Huaxia fiainak dicsősége viszont Huaxia lányainak halálát jelenti, mivel a Bábok irányításához szükséges életenergiát a férfiak a velük együtt hadba szálló nőkből nyerik, akár azok életének árán is. A tizennyolc éves Zetiant nem a dicsőség és kötelességtudat vezérli, amikor ágyaspilótának jelentkezik, hanem a bosszú: végezni azzal, aki nővére halálát okozta. Ám sikere még őt is meglepi: miután a pilótákat összekötő kapcson át végez ellenségével, sértetlenül száll ki a Bábból. Mint kiderül, Zetian a legritkább és legrettegettebb pilóták egyike, akiknek a létezéséről sem lehet beszélni: egy vasözvegy, aki a férfiak feláldozása révén korábban elképzelhetetlen szintekre emeli a Bábok erejét. Hogy megszelídítsék veszedelmes, ám rendkívül értékes mentális hatalmát, az egyik legerősebb és legellentmondásosabb férfi pilótával párosítják össze. Ám a hatalomba belekóstoló Zetiannak esze ágában sincs meghunyászkodni. Egyesített erejük és hírnevük segítségével mindent megtesz, hogy feltárja a társpilótarendszer nőgyűlöletének valódi okát, és hogy sose kelljen több lányt feláldozni. Ám mennyi esélye lehet egyetlen nőnek több évezred elnyomásával szemben, még ha ő is a Vasözvegy? Xiran Jay Zhao elsöprő sikerű YA regénye a kínai történelmet és az animefikciót ötvözi A szolgálólány meséje disztópiájával.


Fejezetek
Title page
0:00
0:00
0:00
előszó
0:00
I. rész
0:00
első fejezet
0:00
második fejezet
0:00
harmadik fejezet
0:00
negyedik fejezet
0:00
ötödik fejezet
Fejezet hossza:
hatodik fejezet
Fejezet hossza:
hetedik fejezet
Fejezet hossza:
nyolcadik fejezet
Fejezet hossza:
kilencedik fejezet
Fejezet hossza:
II. rész
Fejezet hossza:
tizedik fejezet
Fejezet hossza:
tizenegyedik fejezet
Fejezet hossza:
tizenkettedik fejezet
Fejezet hossza:
tizenharmadik fejezet
Fejezet hossza:
tizennegyedik fejezet
Fejezet hossza:
tizenötödik fejezet
Fejezet hossza:
tizenhatodik fejezet
Fejezet hossza:
tizenhetedik fejezet
Fejezet hossza:
tizennyolcadik fejezet
Fejezet hossza:
tizenkilencedik fejezet
Fejezet hossza:
huszadik fejezet
Fejezet hossza:
huszonegyedik fejezet
Fejezet hossza:
huszonkettedik fejezet
Fejezet hossza:
huszonharmadik fejezet
Fejezet hossza:
huszonnegyedik fejezet
Fejezet hossza:
huszonötödik fejezet
Fejezet hossza:
huszonhatodik fejezet
Fejezet hossza:
huszonhetedik fejezet
Fejezet hossza:
huszonnyolcadik fejezet
Fejezet hossza:
III. rész
Fejezet hossza:
huszonkilencedik fejezet
Fejezet hossza:
harmincadik fejezet
Fejezet hossza:
harmincegyedik fejezet
Fejezet hossza:
harminckettedik fejezet
Fejezet hossza:
harmincharmadik fejezet
Fejezet hossza:
harmincnegyedik fejezet
Fejezet hossza:
harmincötödik fejezet
Fejezet hossza:
harminchatodik fejezet
Fejezet hossza:
harminchetedik fejezet
Fejezet hossza:
harmincnyolcadik fejezet
Fejezet hossza:
harminckilencedik fejezet
Fejezet hossza:
IV. rész
Fejezet hossza:
negyvenedik fejezet
Fejezet hossza:
negyvenegyedik fejezet
Fejezet hossza:
negyvenkettedik fejezet
Fejezet hossza:
negyvenharmadik fejezet
Fejezet hossza:
negyvennegyedik fejezet
Fejezet hossza:
negyvenötödik fejezet
Fejezet hossza:
negyvenhatodik fejezet
Fejezet hossza:
negyvenhetedik fejezet
Fejezet hossza:
epilógus
Fejezet hossza:
Fejezet hossza:
Fejezet hossza:
Fejezet hossza:
Fejezet hossza:
Fejezet hossza:
Fejezet hossza:
Fejezet hossza:
Fejezet hossza:
Fejezet hossza:
Fejezet hossza:
kolofon
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...