Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A terrorista fia - E-könyv

Történet a választás szabadságáról

A terrorista fia - E-könyv

Történet a választás szabadságáról

Ismertető
Nem véletlen, hogy a gyilkos gyűlöletet tanítani kell – sőt erőnek erejével kell az emberekbe oltani. Ez az érzés ugyanis nem természetes jelenség, hanem hazugság. Hazugság, amelyet újra és újra elhitetnek azokkal, akiknek jóformán semmijük sincs, és akik nem ismerhetnek meg más világnézetet. Hazugság, amelyben apám is hitt, és amelyet velem is szeretett volna elhitetni. Az egész életem azzal telt, hogy próbáltam megérteni, miért lett apám terrorista, és nyomasztott a tudat, hogy a terrorizmus nekem már a véremben van. Engem a fanatizmus bűvöletében neveltek, mégis az erőszakmentesség mellett döntöttem.” Zak Ebrahim hétéves volt, amikor apja, El-Sayyid Nosair lelőtte Meir Kahane rabbit, a Zsidó Védelmi Liga vezetőjét. Miközben Nosair börtönbüntetését töltötte, segített megtervezni a World Trade Center elleni, 1993-as bombatámadást. E nem mindennapi könyvben végigkövethetjük, milyen utat járt be Zak, míg sikerült végleg maga mögött hagynia apja szörnyű örökségét. Jeff Giles regényíró, újságíró. Jelentek meg cikkei a Rolling Stone magazinban és a Newsweekben.


Fejezetek
Címoldal
0:00
Impresszum
0:00
Mottó
0:00
1. – 1990. november 5., Cliffside park, New Jersey
0:00
1. – 1990. november 5., Cliffside park, New…
0:00
2. – Napjainkban
0:00
2. – Napjainkban
0:00
3. – Pittsburgh, Pennsylvania
0:00
3. – Pittsburgh, Pennsylvania
Fejezet hossza:
4. – Jersey City, New Jersey
Fejezet hossza:
4. – Jersey City, New Jersey
Fejezet hossza:
5. – Rikers Island börtönsziget, New York
Fejezet hossza:
5. – Rikers Island börtönsziget, New York
Fejezet hossza:
6. – New York állam legfelsőbb bírósága, Manhattan
Fejezet hossza:
6. – New York állam legfelsőbb bírósága,…
Fejezet hossza:
7. – Jersey City, New Jersey
Fejezet hossza:
7. – Jersey City, New Jersey
Fejezet hossza:
8. – Memphis, Tennessee
Fejezet hossza:
8. – Memphis, Tennessee
Fejezet hossza:
9. – Alexandria, Egyiptom
Fejezet hossza:
9. – Alexandria, Egyiptom
Fejezet hossza:
10. – Philadelphia, Pennsylvania
Fejezet hossza:
10. – Philadelphia, Pennsylvania
Fejezet hossza:
11. – Utószó
Fejezet hossza:
11. – Utószó
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
A szerzőkről
Fejezet hossza:
TED Könyvek
Fejezet hossza:
A sorozat kötetei
Fejezet hossza:
A sorozat kötetei
Fejezet hossza:
A szerelem matematikája
Fejezet hossza:
A jövő építészete
Fejezet hossza:
Szerves részünk
Fejezet hossza:
Mérhetetlenül
Fejezet hossza:
Ítélj elsőre!
Fejezet hossza:
Életünk a Marson
Fejezet hossza:
TED
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 11490 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...