Gazdagnak születtél - Hangoskönyv

Gazdagnak születtél - Hangoskönyv

Ismertető
Minden emberi lény gazdagnak született, csak a legtöbben ideiglenesen éppen pénzszűkében vannak. Mindenkiben megvan a képesség, hogy valóra váltsa álmait. Most rajtad a sor! Ez a könyv életed Aladdin-lámpása lehet; 25 év gyakorlati tapasztalatait találod benne. Olyan emberek is hatalmas vagyonra tettek szert általa, akik alig-alig tudták biztosítani alapvető szükségleteiket. Mások pedig, akiket nyomasztó problémáik tettek elkeseredetté, boldog, kiegyensúlyozott személyiséggé váltak a segítségével. Itt az ideje, hogy másképpen viszonyulj a pénzhez! Az egész életedet képek vezérlik, ezért pontosan ismerned kell az elmédben megalkotott képeket, amelyek meghatározzák a felfelé és előre, azaz a vágyott cél irányába tett lépéseid eredményeit. Rá fogsz ébredni, hogy valójában társteremtő vagy! Megérted, hogy „az embereket szeretni, a pénzt pedig használni kell", semmiképp sem fordítva. Célod felé közeledve, az útszélen hagyhatod a kisebbségi érzéseket és a kételkedést saját képességeidben. Megtanulod mágnesként magadhoz vonzani a vágyott dolgokat. A puszta olvasás azonban nem fogja elérni a céljaidat helyetted. Minden fejezetet és fogalmat alaposan tanulmányozz át, hiszen lehetnek bármilyen egyszerűek és könnyen érthetőek, de alkalmaznod kell őket a gyakorlatban is, hogy elérd céljaidat! Készen állsz a benned rejlő gazdagság kiaknázására? Indulj hát el egy új életmódhoz vezető úton! Lépésről lépésre, fejezetről fejezetre szabadítsd fel magadban a jólét hatalmas, mélyben szunnyadó lehetőségeit!


Fejezetek
Előszó
00:05:35 0:00
Bevezetés
00:11:05 0:00
1. fejezet: Én és a pénz
Fejezet hossza: 00:40:00
2. fejezet: Mennyi az elég?
Fejezet hossza: 00:25:06
3. fejezet: A képalkotó
Fejezet hossza: 00:41:03
4. fejezet: Engedd el, és bízd Istenre!
Fejezet hossza: 00:28:08
5. fejezet: Várd el a bőséget!
Fejezet hossza: 00:27:52
6. fejezet: A rezgés és a vonzás törvénye
Fejezet hossza: 00:34:16
7. fejezet: Kockázatvállalók
Fejezet hossza: 00:34:20
8. fejezet: A borotvaél
Fejezet hossza: 00:33:47
9. fejezet: Ne hátramenetben gondolkodj!
Fejezet hossza: 00:39:40
10. fejezet: A bőség vákuumtörvénye
Fejezet hossza: 00:24:02
A kezdetek
Fejezet hossza: 00:00:56


Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 1971 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul alig havi egy könyv áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Siker, Gondolkozásmód, Motiváció

Korlátlan hallgatás

5990Ft

Havidíj



Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Korlátlan hallgatás

éves

71880Ft

12 + 1 hónap ajándék


A legnépszerűbb csomagunk!
Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Csak ez a hangoskönyv

4990Ft

egyszeri vásárlás



Gazdagnak születtél

Book cover image
Fejleszd magadat bárhonnan, bármikor!

Fejleszd magadat bárhonnan, bármikor!


Hallgass meg hetente egy könyvet könnyedén

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!


Legyen a rutinod, hogy minden nap tanulsz valami újat.

Hallgasd meg a legjobb szakértők tanácsait és történeteit, amikor csak szeretnéd, bárhol és bármikor! Hallgasd rendszeresen, és az életedben bekövetkező pozitív változások nem fognak elmaradni.


Programozd át az elmédet!

Az elméd táplálása inspiráló történetekkel segít jobb gondolatokat formálni - és jobb gondolatok pedig jobb életet eredményeznek!


A legtöbb magyar hangoskönyv egy helyen

A VOIZ kínálatában nemcsak a legfrissebb bestsellerek találhatók, hanem olyan klasszikusok is, amelyek az évtizedek során is kiállták az idő próbáját. Így mindenki megtalálhatja az számára legmegfelelőbb könyvet.

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo