A szív intelligenciája - Hangoskönyv

Ismertető
"Ez a könyv maradéktalanul képviseli mindazt, amit lelkünk mélyén mindannyian igaznak hiszünk. Lehet, hogy az agy gondolkodik, de a szív tudja az igazat." Dr. Joe Dispenza Tudományos kutatások igazolták, hogy a szív szerepe messze nem korlátozódik arra, hogy vért pumpáljon a testünkben. Egyfajta információfeldolgozó központként is funkcionál, amely fontos üzeneteket küld szét és komoly hatást gyakorol az agyra. Kiemelkedő szerepe van többek között az érzelmi és a mentális egyensúly kialakításában, a hatékony döntéshozatalban, a kommunikációban, valamint az életvezetésben. A HeartMath Intézet tudósai azt tapasztalták, hogy a szívritmus elemzése egyedülálló betekintést nyújt a szív, az agy és az érzelmek között zajló kommunikációs folyamatokba. Az általuk kialakított technikák javítják a szív-agy kommunikációt, és lehetővé teszik egy rendkívül kedvező fizikális és érzelmi állapot kialakítását, amelyet szívkoherenciának hívunk. Tapasztalatuk azt mutatta, hogy az olyan pozitív érzelmek, mint a szeretet, a törődés és a megbecsülés, vagyis az olyan érzelmi tulajdonságok, amelyeket mindig is a szív fogalmához társítottunk, aktiválják ezt a koherens állapotot. A szív érzelmi és intuitív jeleire figyelve a stresszt és más káros érzelmeket jótékony, gyógyító érzelmekké alakíthatjuk át. A könyvben bemutatott, könnyedén elsajátítható technikák bizonyítottan csökkentik a stresszt, javítják az egészséget, alkalmazásukkal sikeresebben fenntarthatók a pozitív érzelmi állapotok. A megnövekedett szívkoherencia egyben elmélyíti az emberek közötti kapcsolatot. A HeartMath Intézet alapkönyve a szívkoherenciáról! Ma már nem kell választanunk az agyunk és a szívünk hangja között. A HeartMath Intézet megmutatja elménknek a legújabb tudományos kutatási eredményeket, miközben visszavezet minket a szív erejéhez, ezáltal kapcsolva össze a tudományt és az önismeretet. Munkánk során magánemberekkel és sikeres cégekkel egyaránt együttműködünk a stresszmentesebb, kiegyensúlyozottabb élet érdekében. Nagy Szilvia HeartMath Certified Trainer


Fejezetek
Ajánlás
00:08:07 0:00
1. A szív ideje
00:26:24 0:00
2. A szívintelligencia jellemzői
Fejezet hossza: 00:28:25
3. Az intuitív szív
Fejezet hossza: 00:24:25
4. Szívkoherencia
Fejezet hossza: 00:28:06
5. Társadalmi koherencia
Fejezet hossza: 00:35:20
6. Globális koherencia
Fejezet hossza: 00:36:24
Bevezetés Doc Childre fejezeteihez
Fejezet hossza: 00:02:52
7. A rezgésszám növelése lehetőségeink maximális kihasználása érdekében
Fejezet hossza: 00:40:21
8. Rátalálni a belső könnyedségre
Fejezet hossza: 00:10:03
9. Lelki kapcsolatunk és életcélunk
Fejezet hossza: 00:15:50
10. Elő rész: Gondoskodás és túlgondoskodás
Fejezet hossza: 00:25:01
10. Második rész: Együttérzés - amire ma szükségünk van
Fejezet hossza: 00:15:22
11. A szívalapú élet
Fejezet hossza: 00:12:38
A kötet szerzői
Fejezet hossza: 00:03:12


Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 2039 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul alig havi egy könyv áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Ezotéria, Spiritualitás, Vallás

Korlátlan hallgatás

5990Ft

Havidíj



Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Korlátlan hallgatás

éves

71880Ft

12 + 1 hónap ajándék


A legnépszerűbb csomagunk!
Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Csak ez a hangoskönyv

2990Ft

egyszeri vásárlás



A szív intelligenciája

Book cover image
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo