Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Pillangók kertje - Hangoskönyv

A gyűjtő 1.

Pillangók kertje - Hangoskönyv

A gyűjtő 1.

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
A szépség még soha nem volt ilyen rettentő. Egy elszigetelten álló, hatalmas ház mellett gyönyörű kert terül el. A kert nemcsak buja virágokat és árnyas fákat rejt… A „Pillangók” becses gyűjteményét is: elrabolt fiatal nőket, akiket fogvatartójuk pillangószárnyas tetoválással bélyegez meg. A gyűjtemény ura a brutális, őrült Kertész, akinek mániája, hogy elkapja és megőrizze magának a szépséges pillangólányokat. Miután a kertet végül fölfedezik, az FBI ki akarja kérdezni az egyik túlélőt. Victor Hanoverian és Brandon Eddison ügynökök kapják a feladatot, hogy göngyölítsék fel karrierjük egyik leggyomorforgatóbb ügyét. Ám a kihallgatott lány, akit csak a Maya néven ismernek meg, önmagában is kész rejtélynek bizonyul. Ahogy kibontakozik a lány fordulatos és csavaros története, lassan fény derül a Pillangók kertjére is, Maya pedig mesél régi sérelmekről, új megmentőkről, valamint egy szörnyűséges férfiról, aki semmitől sem riadt vissza, hogy rabságban tarthassa a szépséget. De minél többet árul el a lány, az ügynökök annál inkább gyanakodnak, hogy vajon mit titkol még… Azonnali sikert aratott thriller, mely a Goodreads Choice Awards 2016 szavazáson a 2. helyet érte el, a megfilmesítési jogokat pedig A visszatérő Oscar-díjas producerei vették meg. Ismerd meg a pillangólányok múltba nyúló titkait!


Fejezetek
I. - A technikusok elmondása szerint...
00:15:23 0:00
Meg kell érteniük...
Fejezet hossza: 00:08:04
A lány nagyot...
Fejezet hossza: 00:04:04
Az első héten...
Fejezet hossza: 00:07:24
– Sophia? Whitney? Ők...
Fejezet hossza: 00:02:25
-Nyolcan laktunk ott...
Fejezet hossza: 00:14:04
– Azt mondod, hogy...
Fejezet hossza: 00:02:58
Amíg el nem...
Fejezet hossza: 00:05:03
Hangos kopogás akasztja...
Fejezet hossza: 00:07:12
New Yorkban az...
Fejezet hossza: 00:03:36
– Miért nem akartad...
Fejezet hossza: 00:02:40
Lyonette szokás szerint...
Fejezet hossza: 00:06:47
– Épp akkor mentél...
Fejezet hossza: 00:05:16
Az embernek néha...
Fejezet hossza: 00:07:34
– Ez ugyanaz a szomszéd...
Fejezet hossza: 00:02:23
A Kertben legjobb volt elfelejteni..
Fejezet hossza: 00:09:36
– Várjunk, micsoda?...
Fejezet hossza: 00:01:35
Más körülmények között...
Fejezet hossza: 00:07:43
Inara lecsavarja az üveg kupakját...
Fejezet hossza: 00:01:20
Nyolcéves voltam...
Fejezet hossza: 00:09:27
– És a szüleid soha nem kérdezték...
Fejezet hossza: 00:05:09
Az Esthajnalcsillag elég puccos étterem volt...
Fejezet hossza: 00:11:02
– Fényes nappal, New Yorkban..
Fejezet hossza: 00:04:32
Egykor Lorraine is közéjük tartozott...
Fejezet hossza: 00:02:31
– Egyikőtök megszökött...
Fejezet hossza: 00:00:41
Talán mi másmilyenek voltunk...
Fejezet hossza: 00:02:36
Erre sem Victor...
Fejezet hossza: 00:02:19
A Kertész csupán három okból ölt meg lányokat...
Fejezet hossza: 00:12:10
– Ezek szerint a Kertésznek nem volt ínyére...
Fejezet hossza: 00:07:09
De komolyan, kibaszottul unalmas volt ott az élet...
Fejezet hossza: 00:01:47
Néhányan csak ki akarták adni a gőzt...
Fejezet hossza: 00:02:36
– És a Kertész megengedte ezt...
Fejezet hossza: 00:00:50
A „fogadóórám” negyed tizenkettő...
Fejezet hossza: 00:07:30
– Hívjunk hozzá gyógypedagógust a kórházba...
Fejezet hossza: 00:00:14
Inara magához veszi...
Fejezet hossza: 00:05:10
II. - Inara – furcsa továbbra...
Fejezet hossza: 00:16:34
Én voltam az egyetlen...
Fejezet hossza: 00:05:10
Victor mély levegőt vesz...
Fejezet hossza: 00:01:53
Nem az utánam érkező...
Fejezet hossza: 00:04:38
– Könyvtár is volt...
Fejezet hossza: 00:02:13
Az új csaj csak...
Fejezet hossza: 00:08:27
– Itt vannak még a folyosókról...
Fejezet hossza: 00:03:21
A legújabb lány bőre...
Fejezet hossza: 00:06:53
Eddison felmordul...
Fejezet hossza: 00:02:06
Akárcsak Lyonette...
Fejezet hossza: 00:11:07
A lány sokatmondó...
Fejezet hossza: 00:01:09
– Kérj tőlem valamit...
Fejezet hossza: 00:02:00
Döbbenetes, milyen...
Fejezet hossza: 00:01:44
Talán az lehetett az oka...
Fejezet hossza: 00:03:11
– Ha a szobám épen...
Fejezet hossza: 00:01:29
Bliss fel-alá járkált...
Fejezet hossza: 00:29:38
A lány előhúzza a zsebéből...
Fejezet hossza: 00:01:23
Azt a bizonyos legelső...
Fejezet hossza: 00:05:46
Victor nem akarja tudni...
Fejezet hossza: 00:03:00
A Kertész egy darabig...
Fejezet hossza: 00:05:42
Most is az Antigonét...
Fejezet hossza: 00:02:49
Olyan sokáig ültünk...
Fejezet hossza: 00:06:22
– Miért gondoltad...
Fejezet hossza: 00:04:25
Amikor a Kertbe kerültem...
Fejezet hossza: 00:12:25
– Meddig hagyta őket...
Fejezet hossza: 00:09:46
Desmond egy csütörtök...
Fejezet hossza: 00:26:23
– Meg sem kérdezted...
Fejezet hossza: 00:00:34
Bliss készített egy kis...
Fejezet hossza: 00:08:16
Victor szeretné engedni...
Fejezet hossza: 00:00:29
A következő héten Desmond...
Fejezet hossza: 00:03:18
– Ez milyen regény...
Fejezet hossza: 00:00:35
Miután befejeztem...
Fejezet hossza: 00:11:40
– Nem csak rabtársak...
Fejezet hossza: 00:00:21
Néha nehéz volt rávenni...
Fejezet hossza: 00:04:57
– És meggyászoltátok egymást...
Fejezet hossza: 00:00:53
Annak másnapján...
Fejezet hossza: 00:09:54
Victor szó nélkül...
Fejezet hossza: 00:02:08
A Kertész egy ideig...
Fejezet hossza: 00:17:01
– És a Kertész örült...
Fejezet hossza: 00:01:21
Desmond nyáron többet...
Fejezet hossza: 00:27:44
– Ez alkalommal nem...
Fejezet hossza: 00:01:40
A nyár vége változást...
Fejezet hossza: 00:15:23
Eddison végre visszatér...
Fejezet hossza: 00:02:33
Illetve, hogy pontos...
Fejezet hossza: 00:25:37
– Várjunk, nem azt mondtad...
Fejezet hossza: 00:00:24
Időbe telt, amíg...
Fejezet hossza: 00:32:59
– És úgy lett...
Fejezet hossza: 00:00:11
III. - Inara a szomorú...
Fejezet hossza: 00:02:18
Amikor megérkeznek a...
Fejezet hossza: 00:25:50
Mindhárman az udvar...
Fejezet hossza: 00:09:01
– Nem bírok rájönni...
Fejezet hossza: 00:01:34
Az a kibaszott...
Fejezet hossza: 00:02:08
Inara a fejét...
Fejezet hossza: 00:01:39
A lángok borzasztó...
Fejezet hossza: 00:06:31
– Aztán a mentőautóba...
Fejezet hossza: 00:29:30
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza: 00:01:38


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 5493 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható

Csak ez a hangoskönyv

5299 Ft
egyszeri vásárlás

Pillangók kertje

A hangoskönyv borítója
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...