Ismeretlen érzelmek - Hangoskönyv

Gyógyulás a gyermekkori érzelmi elhanyagoltságból

Ismeretlen érzelmek - Hangoskönyv

Gyógyulás a gyermekkori érzelmi elhanyagoltságból

Ismertető
Milyen emlékeid vannak a gyerekkorodból? Szinte mindenki fel tud idézni apróságokat, akadnak pozitív emlékeid, például családi vakációkról, barátokról, nyári táborokról; és negatívak is, családi konfliktusokról, iskolai problémákról, szomorú vagy felkavaró eseményekről. Az Ismeretlen érzelmek nem az ilyenfajta emlékekről szól. A könyv azért született, hogy segítsen tudatára ébredned mindannak, ami nem történt meg a gyerekkorodban és ami ezért hiányzik az életedből. Ami nem történt meg veled, sokszor nagyobb hatással bír arra, hogy milyen felnőtté váltál, mint a már megtörtént események, amiket fel tudsz idézni. Megesik, hogy úgy érzed, nehezen nézel szembe az élet kihívásaival? Úgy teszel, mintha minden rendben lenne, ám titokban magányosnak érzed magad vagy olyan, mintha kezdenéd elveszteni a kapcsolatod a világgal? Bár egy külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy jó életed van, ám ez mégsem tesz önmagában boldoggá? Esetleg túlságosan sokat iszol, eszel vagy kockáztatsz, remélve, hogy így kellemes érzésekhez juthatsz? Ha így van, tudnod kell, hogy egyáltalán nem vagy egyedül ezzel - és lehetséges, hogy te is az érzelmi elhanyagolás hatásaitól szenvedsz. A kezedben tartott útmutató kötet értékes tudást nyújt, és segítségével felismerheted, majd orvosolhatod a gyermekkori érzelmi elhanyagolásod hatásait, így közelebb kerülhetsz önmagadhoz. Dr. Jonice Webb több mint huszonöt éve gyakorló pszichológus, és számos páciensét kezelte már sikeresen, akik mind azért keresték fel, mert úgy érezték, valami hiányzik az életükből. Bár több önsegítő könyv foglalkozik a gyermekkorunkban megélt tapasztalatokkal, az Ismeretlen érzelmek című kötet lapjain Dr. Webb éppen arról ír, ami "nem történt meg". E könyv nem kizárólag az érzelmi elhanyagolástól szenvedők számára íródott. A mentálhigiénés szakembereknek is külön fejezetet és eszközöket tartalmaz, azokhoz a páciensekhez, akik önmaguk felé nem kellő együttérzést tanúsítanak, és ezzel a legjobb kezelést is aláásták eddig.


Fejezetek
Előszó
00:02:07 0:00
Köszönetnyilvánítás
00:02:37 0:00
Bevezető
00:13:30 0:00
1. fejezet: Miért ürülhetett ki a tank?
00:21:43 0:00
2. fejezet: Tizenkét lehetséges ok a kiüresedésre
Fejezet hossza: 00:01:38
1. típus: A narcisztikus szülő
Fejezet hossza: 00:11:13
2. típus: A tekintélyelvű szülő
Fejezet hossza: 00:13:02
3. típus: Az engedékeny szülő
Fejezet hossza: 00:10:40
4. típus: A veszteséggel élő szülő: elvált vagy özvegy
Fejezet hossza: 00:11:13
5. típus: A függőséggel küzdő szülő
Fejezet hossza: 00:12:45
6. típus: A depressziós szülő
Fejezet hossza: 00:07:12
7. típus: A munkamániás szülő
Fejezet hossza: 00:07:45
8. típus: A sajátos igényekkel rendelkező családtagot ápoló szülő
Fejezet hossza: 00:09:10
9. típus: A sikerorientált/maximalista szülő
Fejezet hossza: 00:08:23
10. típus: A szociopata szülő
Fejezet hossza: 00:13:51
11. típus: A gyermek mint szülő
Fejezet hossza: 00:06:40
12. típus: A jószándékú, de maga is elhanyagolástól szenvedő szülő
Fejezet hossza: 00:05:55
3. fejezet: Az elhanyagolt gyermek felnőttként
Fejezet hossza: 00:03:53
1. Ürességérzés
Fejezet hossza: 00:11:35
2. Intimitáskerülés
Fejezet hossza: 00:05:55
3. Irreális önértékelés
Fejezet hossza: 00:10:02
4. Aki csak másokkal érez együtt, magával soha
Fejezet hossza: 00:06:29
5. Bűntudat és szégyen: Mi a gond velem?
Fejezet hossza: 00:05:36
6. Önmagad elleni harag, önhibáztatás
Fejezet hossza: 00:02:32
7. A végzetes hiba (ha az emberek jobban megismernek, nem fognak szeretni)
Fejezet hossza: 00:06:37
8. Ha nehéz magadról és másokról gondoskodni
Fejezet hossza: 00:04:17
9. Gyenge önfegyelem
Fejezet hossza: 00:09:20
10. Alexitímia
Fejezet hossza: 00:10:04
4. fejezet: Kognitív titkok: Az öngyilkos érzések különleges problémája
Fejezet hossza: 00:23:48
5. fejezet: Hogyan történik a változás
Fejezet hossza: 00:06:01
6. fejezet: Miért fontosak az érzések, és mihez kezdj velük
Fejezet hossza: 00:05:41
2. Az érzések azonosítása és megnevezése
Fejezet hossza: 00:02:14
3. Tanuld meg megfigyelni az érzéseidet
Fejezet hossza: 00:05:07
4. Fogadd el az érzéseidet, és bízz meg bennük
Fejezet hossza: 00:05:09
5. Tanuld meg hatékonyan kifejezni az érzéseidet
Fejezet hossza: 00:05:18
6. Az érzelmek felismerése, megértése és értékelése a kapcsolatainkban
Fejezet hossza: 00:12:18
7. fejezet: Öngondoskodás
Fejezet hossza: 00:03:46
Öngondoskodás 1. rész: Tanulj meg gondoskodni önmagadról
Fejezet hossza: 00:34:06
Öngondoskodás 2. rész: Az önfegyelem fejlesztése
Fejezet hossza: 00:08:45
Öngondoskodás 3. rész: Önnyugtatás
Fejezet hossza: 00:06:26
Öngondoskodás 4. rész: Érezz együtt önmagaddal
Fejezet hossza: 00:09:35
8. fejezet: Törd meg a kört: add meg a gyermekednek, amit te nem kaptál meg
Fejezet hossza: 00:01:50
1. A szülői bűntudatod
Fejezet hossza: 00:02:53
2. Az eddig végrehajtott változások
Fejezet hossza: 00:01:41
3. Azonosítsd a saját kihívásaidat a gyermeknevelés terén
Fejezet hossza: 00:35:58
9. fejezet: A terapeuta számára
Fejezet hossza: 00:05:01
Kutatás
Fejezet hossza: 00:10:04
Az érzelmi elhanyagoltság felismerése
Fejezet hossza: 00:10:31
Kezelés
Fejezet hossza: 00:16:00
Összefoglaló a terapeuta számára
Fejezet hossza: 00:00:59
Összegzés
Fejezet hossza: 00:01:49
Eszközök a gyógyuláshoz
Fejezet hossza: 00:20:37


Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 1960 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul alig havi egy könyv áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Pszichológia, Önismeret, Filozófia

Korlátlan hallgatás

5990Ft

Havidíj



Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Korlátlan hallgatás

éves

71880Ft

12 + 1 hónap ajándék


A legnépszerűbb csomagunk!
Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Csak ez a hangoskönyv

5490Ft

egyszeri vásárlás



Ismeretlen érzelmek

Book cover image
Pszichológiai vagy személyiségfejlesztő hangoskönyvek.

Időhatékonyság:

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Szakértői tartalom:

Fedezd fel a legjobb pszichológusok által írt könyvek tudását. A pszichológiai témájú hangoskönyvek segítenek megérteni magadat és másokat, javítani az emberi kapcsolataidat és fejleszteni a mentális és érzelmi képességeidet.

Önismeret:

A pszichológiai vagy személyiségfejlesztő könyvek olvasása, hangoskönyvek hallgatása segíthet abban, hogy jobban megismerjük önmagunkat, az erősségeinket és gyengeségeinket. Ha jobban megértjük saját magunkat, az segíthet abban, hogy magabiztosabban álljunk az élet kihívásai elé.

Szakmaifejlődés:

Szakmai fejlődés: A pszichológiai témájú könyvek és hangoskönyvek segítenek abban, hogy megértsük az emberek viselkedését, segít kifejezni és érvényesíteni szándékainkat, így a szakmai fejlődésünkre is pozitív hatással lehetnek.

Jobb párkapcsolatok:

Számos párterapeuta által írt könyv, melyek segítséget nyújtanak a másik fél megértésében, az érzelmi intelligencia fejlesztésében, valamint a hatékonyabb kommunikáció kialakításában. Ezek a hangoskönyvek tartalmazzák a párkapcsolatok gyakorlati tanácsait és eszközeit, amelyek segíthetnek megújítani és javítani a kapcsolatok minőségét.

Bármikor, bárhol elérhető:

A hangoskönyveket bármikor, bárhol meghallgathatod, így utazás, edzés, takarítás mellett is tanulhatsz.

Kényelmes és gazdaságos:

Havi 1 könyv áráért korlátlanúl férsz hozzá számos kiváló minőségű hangoskönyvhöz, így sokkal kényelmesebb és gazdaságosabb, mint a hagyományos könyvek vásárlása.

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo