Toszkán love story - Hangoskönyv

Toszkán love story - Hangoskönyv

Az életben ritkán van olyan, hogy minden összeáll, hogy bármilyen kifogásra hivatkozol, az akadályok varázslatos módon eltűnnek az utadból. Akárhonnan néztem, nem volt semmi akadálya annak, hogy megváltoztassam az életemet. Valljuk be, mindenkinél eljön egy pont, amikor elkezd azon gondolkozni esténként az ágyban lefekvés előtt: hová vezet mindez? Valóban azt csinálom, amit akarok? Mi lenne, ha holnap felmondanék, és elmennék jógaoktatónak/virágkötőnek/coachnak? Elmúltam negyven, a lakásomat éppen eladtam, szabadúszó PR-tanácsadó voltam, és egyfolytában ott lógott a levegőben, hogy most BÁRMI megtörténhet. Így aztán pontosan 45 nappal az első vakrandi után fogtam magam, és három bőrönddel beültem egy autóba egy gyakorlatilag ismeretlen, de kedves férfi mellé (akivel online ismerkedtem meg), és kiköltöztem hozzá Toszkánába. Mindez hat éve történt; ezért azt gondoltam, ideje megírnom, hogy negyven felett is van élet, hogy semmihez sem vagyunk öregek, és sosem késő változtatni. IVÁNYI ORSOLYA (48) kommunikációs tanácsadó, közösségépítő, menopauza kutató, az "Éljenek a 40 feletti nők!" mozgalom alapítója. A középkorú nők helyzetének, kihívásainak és lehetőségeinek témáját tűzte a zászlajára, a változókorral kapcsolatos tevékenysége hiánypótlónak számít itthon; úgy gondolja, ez az életszakasz nemcsak teher lehet, hanem kiváló lehetőség is önmagunk újradefiniálására.


Fejezetek
Helló, London!
00:35:09 0:00
Helló, Budapest újra! - 2014. január 4.
Fejezet hossza: 00:37:45
Helló, Toszkána! - 2016. június
Fejezet hossza: 00:14:20
2016. június 29.
Fejezet hossza: 00:02:43
2016. július
Fejezet hossza: 00:06:43
2016. augusztus
Fejezet hossza: 00:17:08
2016. augusztus 10.
Fejezet hossza: 00:09:25
2016. szeptember
Fejezet hossza: 00:10:05
2016. október
Fejezet hossza: 00:05:42
2016. november
Fejezet hossza: 00:06:14
2016. december
Fejezet hossza: 00:06:12
2017. január
Fejezet hossza: 00:02:27
2017. február
Fejezet hossza: 00:15:51
2017. március
Fejezet hossza: 00:04:38
2017. április
Fejezet hossza: 00:03:57
2017. május
Fejezet hossza: 00:01:57
2017. június
Fejezet hossza: 00:01:12
2017. július
Fejezet hossza: 00:04:00
2017. augusztus
Fejezet hossza: 00:01:20
2017. szeptember
Fejezet hossza: 00:07:15
2017. október
Fejezet hossza: 00:11:08
2017. november
Fejezet hossza: 00:08:43
2017. december
Fejezet hossza: 00:01:23
2018. január
Fejezet hossza: 00:04:12
2018. február
Fejezet hossza: 00:07:57
2018. március
Fejezet hossza: 00:08:14
2018. április
Fejezet hossza: 00:08:28
2018. május
Fejezet hossza: 00:02:01
2018. június
Fejezet hossza: 00:18:00
2018. július
Fejezet hossza: 00:03:09
2018. augusztus
Fejezet hossza: 00:06:10
2018. szeptember
Fejezet hossza: 00:05:26
2018. október
Fejezet hossza: 00:05:08
2018. november
Fejezet hossza: 00:06:49
2018. december
Fejezet hossza: 00:03:25
2019. január
Fejezet hossza: 00:07:12
2019. február
Fejezet hossza: 00:03:06
2019. március
Fejezet hossza: 00:08:32
2019. április
Fejezet hossza: 00:02:01
2019. május
Fejezet hossza: 00:03:27
2019. június
Fejezet hossza: 00:10:42
2019. július
Fejezet hossza: 00:02:17
2019. augusztus
Fejezet hossza: 00:01:33
2019. szeptember
Fejezet hossza: 00:04:31
2019. október
Fejezet hossza: 00:03:06
2019. november
Fejezet hossza: 00:05:04
2019. december
Fejezet hossza: 00:04:53
2020. január
Fejezet hossza: 00:05:13
2020. február
Fejezet hossza: 00:04:26
2020. március
Fejezet hossza: 00:04:14
2020. április
Fejezet hossza: 00:04:19
2020. május
Fejezet hossza: 00:15:34
2020. június
Fejezet hossza: 00:06:57
2020. július
Fejezet hossza: 00:12:26
2020. augusztus
Fejezet hossza: 00:02:01
2020. szeptember
Fejezet hossza: 00:05:31
2020. október
Fejezet hossza: 00:07:18
2020. november
Fejezet hossza: 00:12:47
2020. december
Fejezet hossza: 00:02:05
2021. január
Fejezet hossza: 00:13:11
2021. február
Fejezet hossza: 00:01:13
2021. március
Fejezet hossza: 00:04:23
2021. április
Fejezet hossza: 00:04:24
2021. május
Fejezet hossza: 00:02:48
2021. június
Fejezet hossza: 00:01:35
2021. július
Fejezet hossza: 00:02:13
2021. augusztus
Fejezet hossza: 00:02:13
2021. szeptember
Fejezet hossza: 00:02:22
2021. október
Fejezet hossza: 00:03:00
2021. november
Fejezet hossza: 00:01:25
2021. december
Fejezet hossza: 00:04:48
2022. január
Fejezet hossza: 00:12:39
2022. február
Fejezet hossza: 00:03:04
2022. március
Fejezet hossza: 00:02:49
2022. április
Fejezet hossza: 00:03:21
2022. május
Fejezet hossza: 00:00:43
2022. június
Fejezet hossza: 00:02:37
2022. július
Fejezet hossza: 00:05:15
2022. augusztus
Fejezet hossza: 00:04:20


Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 2425 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

1 hónap
5990 Ft / hó
Havidíj

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

6 + 1 hónap ajándék
5134 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 7 hónapon át
41 930 Ft35 940 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 3 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 15 hónapon át
89 850 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható

Csak ez a hangoskönyv

4999 Ft
egyszeri vásárlás

Toszkán love story

A hangoskönyv borítója
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...