Agykontroll Silva módszerével - Hangoskönyv

ÉLETÜNK MEGVÁLTOZTATÁSÁNAK DÖBBENETES MÓDJA

Agykontroll Silva módszerével - Hangoskönyv

ÉLETÜNK MEGVÁLTOZTATÁSÁNAK DÖBBENETES MÓDJA

Ismertető
A Silva-féle agykontroll 100-nál több országban és több évtized során bebizonyította, hogy valóban segít megoldani gondjainkat. Tudományos felmérések is igazolják hatását, de talán beszédesebb egy levél: ,,85 kilós hájpacni voltam, ráadásul szemüveges. Már évek óta kezeltek szívritmuszavarral, visszatérő epehólyag-gyulladással. Lábaim gyakran fájtak, vérnyomásom ingadozott. Gyakran voltam ingerült, rosszkedvű. Úgy döntöttem, hogy ennek véget kell vetni. Elvégeztem az agykontrolltanfolyamot. Azóta hitem megingathatatlan. Legtündöklőbb nyári sikerem - azon kívül, hogy tíz év után először újra parányi bikiniben élveztem a strandolást -, hogy megjavítottam a látásomat. 18 év eltelte után letettem a szemüveget, nincs már szükségem rá! Ma már nem szedek semmiféle gyógyszert, teljesen egészséges vagyok. Súlyom beállt 60 kg-ra. Közérzetem kitűnő, derűs vagyok, és egyáltalán, minden területen pozitív módon megváltoztam. Gyermekemet leszoktattam agykontrollal az ujjszopásról, anyagi helyzetem apránként, de folyamatosan javul, sikeresen programoztam párkapcsolatot, tanítványaim körében egyre eredményesebben alkalmaztatom a gyorstanulás technikáját, képes vagyok megszüntetni fájdalmat és vérzést, kezdek sikereket elérni a gyógyításban. Úgy érzem, elmém számára nincs lehetetlen. A világ csodálatos, én pedig egyszerűen boldog vagyok."


Fejezetek
Bevezetés
00:12:17 0:00
1. fejezet: Elménk lehetőségeinek jobb kihasználása különleges módon
00:11:40 0:00
2. fejezet: José
Fejezet hossza: 00:14:32
3. fejezet: Hogyan meditáljunk?
Fejezet hossza: 00:12:11
4. fejezet: A dinamikus meditáció
Fejezet hossza: 00:14:16
5. fejezet: Az emlékezőképesség javítása
Fejezet hossza: 00:13:49
6. fejezet: A gyorstanulás
Fejezet hossza: 00:07:19
7. fejezet: A kreatív alvás
Fejezet hossza: 00:17:09
8. fejezet: Szavainknak hatalma van
Fejezet hossza: 00:13:59
9. fejezet: A képzelet ereje
Fejezet hossza: 00:14:46
10. fejezet: Hogyan használd tudatod egészséged javítására?
Fejezet hossza: 00:21:05
11. fejezet: Egy bensőséges gyakorlat szerelmeseknek
Fejezet hossza: 00:11:03
12. fejezet: Te is használhatod hatodik érzéked
Fejezet hossza: 00:26:49
13. fejezet: Alakíts saját gyakorlócsoportot
Fejezet hossza: 00:10:11
14. fejezet: Hogyan segítsünk másokon az agykontrollal
Fejezet hossza: 00:14:04
15. fejezet: Némi elmélkedés
Fejezet hossza: 00:11:49
16. fejezet: Eligazító lista a technikákhoz
Fejezet hossza: 00:01:53
17. fejezet: Egy pszichiáter az agykontrollal dolgozik
Fejezet hossza: 00:28:26
18. fejezet: Önbecsülésed szárnyakat kap
Fejezet hossza: 00:36:46
19. fejezet: Az agykontroll az üzleti világban
Fejezet hossza: 00:16:29
20. fejezet: Merre tovább?
Fejezet hossza: 00:18:08
Függelék I. - Az agykontroll tanfolyam és a mögötte álló szervezet
Fejezet hossza: 00:20:20
Függelék II. - A silva-féle agykontroll és a pszichiátriai beteg
Fejezet hossza: 00:39:53
Függelék III.
Fejezet hossza: 00:32:38


Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 2040 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul alig havi egy könyv áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Életmód, Gyógyulás, Egészség, Sport

Korlátlan hallgatás

5990Ft

Havidíj



Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Korlátlan hallgatás

éves

71880Ft

12 + 1 hónap ajándék


A legnépszerűbb csomagunk!
Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Csak ez a hangoskönyv

3990Ft

egyszeri vásárlás



Agykontroll Silva módszerével

Book cover image
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo