Keserédes méz - Hangoskönyv

Keserédes méz - Hangoskönyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Magdus Melinda írónő második novelláskötete megjelenését a gyerekkor, az ifjúság, a boldog, vagy nehéz sorsú vidéki élet bemutatásának szánta. Minden, ami emberi, ami emlékeink között felbukkan és végig kísért, a nyomasztó, vagy éppen kellemes érzések, tragédiák nyomán, egy életen át. A parasztember egyszerűsége és kitartása, röghöz kötöttsége épp úgy szerepel novelláiban, mint a fiatalok lázadása, haladó szellemű szembenállása a megszokással, a beletörődéssel. Az egyéni tragédiák is tanulságot hordoznak. A vidéki élet egyik nagy előnye, hogy a kis közösségek élete közelebb hozza az embereket egymáshoz, ugyanakkor korlátozza is a külvilág hatásait, a benne élők szabadságát. Ez az előítéletekkel teli világ sokszor az egyéni tragédiák okozója is. Melinda novelláit áthatja egy életérzés, az emberek szeretete, a vallás, ami erkölcsi tartást is ad a hiten kívül. Balassagyarmaton született, és mindmáig egy kis nógrádi faluban él férjével. Az olvasás szeretetére édesanyja tanította meg. Már gyerekkorában fogékony volt a versekre, csodálta a költészet kifejező erejét. Évekkel ezelőtt próbálkozott újra írással, hosszabb kihagyás után.” Ki akarom írni magamból a küzdelmeimet, a fájdalmaimat és az örömeimet egyaránt.” Írja magáról, az íráshoz való viszonyáról. Több antológiában is jelentek meg írásai. Ez a kötet tematikus sorrendben összegyűjtött novelláit tartalmazza. A gyerekkor, a serdülő fiatalok problémái és a házasélet nehézségei is megjelennek írásaiban. Az öregedéssel is foglalkozik, a környezet és az idős emberek viszonyának változásaival. A kor, amelyben élünk másképpen láttatja velünk ezt a viszonyt, mint a korábbi évtizedek, tekintélyt tisztelő hozzáállása. Melinda a versek világában is otthon van. Több mint kétszáz verse tanúskodik erről. Két éve jelent meg verseskötete, Zümmögéseim címmel. A kötet utolsó novellája, a címadó írás, egy egyke gyerek testvér utáni vágyakozásáról szól. Megfogalmazódik benne az igény a többgyerekes családmodellre, de nem a társadalmi elvárásoknak megfelelően, hanem a testvér nélkül cseperedő lány vágyaként. Melinda írásaira jellemző módon mindig a jó kerekedik felül. Izgalmas, különös hangulatú novellái, gyakorta érdekes fordulattal fejeződnek be. Olykor nyitottak, a megoldások tekintetében, mint a valóság maga. Ajánlom ezt a kötetet azoknak, akik érdeklődéssel fordulnak az irodalom hétköznapi ábrázolásai felé, és kedvelik a rövid, tömör megfogalmazásokkal élő műfajt, amely azonban magába rejti egy egész élet tanulságait, a történet kereteiből kilépve. Budapest, 2021. október Horváth János


Fejezetek
1. rész
00:11:25 0:00
2. rész
Fejezet hossza: 00:21:38
3. rész
Fejezet hossza: 00:27:36
4. rész
Fejezet hossza: 00:32:01
5. rész
Fejezet hossza: 00:19:56
6. rész
Fejezet hossza: 00:13:30
7. rész
Fejezet hossza: 00:14:24


Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 2400 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan VOIZ hozzáférés

1 hónap

5990 Ft

Havidíj


Népszerű

Korlátlan VOIZ hozzáférés

6 hónap
+ 1 hónap

5134 Ft

/ hó

Korlátlan hozzáférés 7 hónapon át

41930 Ft

35940 Ft

6 + 1 hónap ajándék


A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan VOIZ hozzáférés

12 hónap
+ 3 hónap

4792 Ft

/ hó

Korlátlan hozzáférés 15 hónapon át

89850 Ft

71880 Ft

12 + 3 hónap ajándék


Csak ez a hangoskönyv

2490 Ft

egyszeri vásárlás



Keserédes méz

Book cover image
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...