Egy JÓGI önéletrajza - Hangoskönyv

Ismertető
Paramahansza Jogananda volt az első olyan indiai jógamester, akinek az volt a küldetése, hogy Nyugaton éljen és tanítson. Az 1920-as években, midőn az általa „spirituális kampányoknak” nevezett útjain keresztül-kasul bejárta az Egyesült államokat, lelkes hallgatósága az akkori Amerika legnagyobb előadótermeit is megtöltötte. Jogananda színre lépése valóban hatásos volt, tartós befolyása azonban ennél is nagyobb. Ez a könyv, mely 1946-ban jelent meg először, segítette a jóga elterjedését, és máig ható ösztönző ereje a Nyugaton zajló spirituális forradalomnak. Ritka eset, hogy egy Jogananda nagyságú bölcs saját tollából ad számot az élettapasztalatairól. Számos vallási hagyomány követői jutottak arra a felismerésre, hogy az Egy jógi önéletrajza a spirituális világirodalom remekműve. És valóban, minden mélysége mellett ezt a művet át- meg átszövi a finom humor, a történetek pezsgése és a gyakorlatias józanság. Most, az 1946-os eredeti kiadás közzétételével az olvasó úgy élheti át e mű belső erejét, ahogy azt a nagy jógamester annak idején „melegében” formába öntötte.


Fejezetek
Előszó a második magyar kiadáshoz
00:02:24 0:00
Előszó
00:03:51 0:00
Köszönetnyilvánítás
00:00:35 0:00
1. Szüleim és gyermekkorom
00:30:02 0:00
2. Anyám halála és a rejtélyes amulett
Fejezet hossza: 00:14:12
3. A szent, akinek két teste van
Fejezet hossza: 00:15:23
4. Sikertelen szökésem a Himalájához
Fejezet hossza: 00:32:00
5. Egy "illatos szent" csodatételei
Fejezet hossza: 00:20:26
6. A tigrisszvámí
Fejezet hossza: 00:21:14
7. Egy levitáló szent
Fejezet hossza: 00:13:36
8. India nagy tudósa, Dzsagadís Csandra Bósz
Fejezet hossza: 00:22:40
9. Egy áldott tanítvány és kozmikus románca
Fejezet hossza: 00:15:48
10. Találkozom mesteremmel, Srí Juktésvarral
Fejezet hossza: 00:26:47
11. Két pénztelen kölyök Brindábanban
Fejezet hossza: 00:21:02
12. A mesterem remetelakában eltöltött évek I. rész
Fejezet hossza: 00:45:18
12. A mesterem remetelakában eltöltött évek II. rész
Fejezet hossza: 00:36:16
13. Egy szent, aki nem alszik
Fejezet hossza: 00:17:26
14. A kozmikus tudat megtapasztalása
Fejezet hossza: 00:18:44
15. Az elrabolt karfiol
Fejezet hossza: 00:28:33
16. Hogyan fogjunk ki a csillagokon?
Fejezet hossza: 00:30:33
17. Szaszí és a három zafír
Fejezet hossza: 00:13:42
18. Mohamedán csodatévő
Fejezet hossza: 00:13:11
19. Mesterem kalkuttai tartózkodása idején megjelenik Szírámpurban
Fejezet hossza: 00:07:14
20. Nem megyünk Kasmírba
Fejezet hossza: 00:10:54
21. Elmegyünk Kasmírba
Fejezet hossza: 00:23:01
22. Egy kőszobor szíve
Fejezet hossza: 00:13:59
23. Egyetemi diplomát szerzek
Fejezet hossza: 00:14:16
24. Belépek a szvámí szerzetesrendbe
Fejezet hossza: 00:22:13
25. Ananta bátyám és Naliní nővérem
Fejezet hossza: 00:11:42
26. A krija-jóga művészete
Fejezet hossza: 00:26:48
27. Jógaiskola Ráncsíban
Fejezet hossza: 00:21:57
28. Ismét fellelem az újraszülető Kásít
Fejezet hossza: 00:09:45
29. Rabindranáth Tagore és én összehasonlítjuk iskoláinkat
Fejezet hossza: 00:11:42
30. A csodák törvénye
Fejezet hossza: 00:28:58
31. Beszélgetés a Szent Anyával
Fejezet hossza: 00:24:32
32. Ráma feltámad halottaiból
Fejezet hossza: 00:19:32
33. Bábádzsí, a mai India jógi-Krisztusa
Fejezet hossza: 00:19:08
34. Varázskastély a Himalájában
Fejezet hossza: 00:30:51
35. Lahiri Mahásaja krisztusi élete
Fejezet hossza: 00:32:23
36. Bábádzsí érdeklődése a Nyugat iránt
Fejezet hossza: 00:25:20
37. Amerikába megyek
Fejezet hossza: 00:19:05
38. Luther Burbank – egy szent rózsák koszorújában
Fejezet hossza: 00:12:10
39. Therese Neumann, a stigmatizált katolikus szent
Fejezet hossza: 00:21:13
40. Hazatérésem Indiába
Fejezet hossza: 00:21:11
41. Idill Dél-Indiában
Fejezet hossza: 00:37:27
42. Az utolsó napok gurum társaságában
Fejezet hossza: 00:37:10
43. Srí Juktésvar feltámadása
Fejezet hossza: 00:52:17
44. Mahátmá Gándhíval Vardhában
Fejezet hossza: 00:45:57
45. A "boldogságtól sugárzó" bengáli anya
Fejezet hossza: 00:12:21
46. Egy női jógi, aki soha nem eszik
Fejezet hossza: 00:27:38
47. Visszatérek Nyugatra
Fejezet hossza: 00:10:06
48. A kaliforniai Encinitasban
Fejezet hossza: 00:19:23
49. 1940 és 1951 közötti évek I. rész
Fejezet hossza: 00:28:36
49. 1940 és 1951 közötti évek II. rész
Fejezet hossza: 00:34:58


Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 1556 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul alig havi egy könyv áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból
A Ezotéria, Spiritualitás, Vallás kategória legfrissebb tartalmai
Heidi Rose Robbins
Dr. Gerald G. Jampolsky
Gabrielle Bernstein
Kiss Balázs Kunó
Roxie Nafousi
Csong An Szunim
Byron Katie, Stephen Mitchell
Osho
Kathleen Webster O'Malley
Csong An Szunim
Dr. Wayne W. Dyer
Yung Pueblo
Anka Emese
Szung Szán
Robert Ullmann, Judyth Reichenberg-Ullmann
Matt Fraser
Osho
Dr. Joe Dispenza
Rhonda Byrne
Prentice Mulford
R. H. Jarrett
Matthew Sockolov
A Életrajz, sztori, interjú kategória legfrissebb tartalmai
David Attenborough
Litkai Gergely, Bocskor Bíborka, Fiala Borcsa, Gerlóczy Márton, Iglódi Csaba, Mautner Zsófia, Tóth-Hozleiter Fanny, Nyáry Krisztián, Palya Bea, Rényi Ádám, Spáh Dávid
Yung Pueblo
Heather Dune Macadam
Michelle Obama
Charles A. Eastman
Robert Ullmann, Judyth Reichenberg-Ullmann
Maria Konnikova
Nóti-Nagy Attila, Hódosi Zoltán
Damaris Kofmehl
David de Jong
Paramahansza Jogananda
Dr. Michael Newton
Barna Berni
Bolya Zoltán
Rubik Ernő
Richard Erdoes, John Fire
Benjamin Ferencz
Oprah Winfrey
Costica Bradatan
Balogh Boglárka
Dr. Jane Goodall, Philip Berman
Biros Levente
Kopátsy Sándor
Edith Eva Eger
Ryan Serhant
Marija Sarapova
Dr. James R. Doty
Roland Lazenby
Rob Jovanovic
Vlagyimir Megre
Czank Lívia
Danny Fingeroth
A Népszerű újdonságok kategória legfrissebb tartalmai
Heidi Rose Robbins
Gary Chapman, Paul White
Dr. Gerald G. Jampolsky
Jim Collins
Gabrielle Bernstein
Porkoláb Imre, Porkoláb Minarik Annamária
Danielle LaPorte
Byron Katie, Stephen Mitchell
Steven Kotler, Peter H. Diamandis
Daniel Kahneman, Cass R. Sunstein, Olivier Sibony
Zaj
Viszkok Fruzsi
Yung Pueblo
Michelle Obama
Cal Newport
David Epstein
Robert Ullmann, Judyth Reichenberg-Ullmann
Matt Fraser
Hajdu Judit
Adam Grant
Dr. Tara Porter
Marshall Goldsmith, Sally Helgesen
Maria Konnikova
Robert C. Pozen, Alexandra Samuel
Dr. Balogh Klára, Koltai Mária
Kenyeres András

Korlátlan hallgatás

5990Ft

Havidíj



Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Korlátlan hallgatás

71880Ft

12 + 1 hónap ajándék


A legnépszerűbb csomagunk!
Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Csak ez a hangoskönyv

5990Ft

egyszeri vásárlás



Egy JÓGI önéletrajza

Book cover image
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo