Szentek, bölcsek, mesterek és misztikusok - Hangoskönyv

Megvilágosodásbeszámolók a régmúlttól napjainkig

Szentek, bölcsek, mesterek és misztikusok - Hangoskönyv

Megvilágosodásbeszámolók a régmúlttól napjainkig

Ismertető
Ebben az értékes, inspiráló könyvben olyan – ismert vagy ismeretlen – emberek történeteit találjuk, akik átélték és megvalósították a megvilágosodott tudat bizonyos vonatkozásait. Bár óriási a változatosság a tapasztalataik terén, felismeréseiknek mégis egyetemes minősége van. Minden egyes történet arra bátorít bennünket, hogy mélyebb tudatosságot fejlesszünk ki, hogy méltányoljuk az egyes emberek által bejárt szellemi utakat, nagyra becsüljük mindazokat a pozitív minőségeket, amelyeket megtestesítenek, és értékeljük mindazokat a megértéseket és felismeréseket, amelyeket az élet természetéről megtapasztaltak. (?) A világ minden szellemi hagyományában bukkannak fel példái olyan embereknek, akik a bölcsességet keresték és az együttérzést gyakorolták egész életükön át. Láthatjuk tehát, hogy a tudat megvilágosítása egyetemes jelenség. Megtörténhet Keleten és Nyugaton, Északon és Délen, származásra és vallásra való tekintet nélkül, sőt, még vallástalan emberek között is. "A 2014-ben, 96. éves korában elhunyt jógamester a modern jógaélet egyik legjelentősebb alakja, aki igen sokat tett a jóga népszerűsítéséért. Ebben a művében a jóga teljes útját taglalja, a fizikai szint mellett - amellyel a Nyugaton egyre gyakrabban azonosítják a jógát - az érzelmi, értelmi és spirituális szintekre is kellő figyelmet fordítva. B. K. S. Iyengar a maga alaposságával tárja elénk a jógahagyomány személyiségmodelljét, a külső, fizikai buroktól kezdve egészen az ember legbelső lényegéig, és elhelyezi az egyes rétegeket a jógafilozófia összefüggésrendszerében, valamint a hétköznapi életben. Könyvének minden sorából érezhető a hosszú évek gyakorlásának az a tapasztalata, amelyből a jógagyakorlók és -oktatók egyaránt rengeteget tanulhatnak. ,,Ha ez a könyv bármilyen eredetiségre igényt tart, akkor az a következő: mindenekfölött nyilvánvalóvá akarja tenni, hogy állhatatos és hosszan tartó gyakorlással bárki képes bejárni a jóga útját és elérni a célját, amely nem más, mint a megvilágosodás és a szabadság. Krisna, Buddha és Jézus ott él mindenki szívében. Nem filmcsillagok ők, és nem is tömjénezendő bálványok, hanem nagyszerű, ösztönző alakok, akik követendő példát állítanak elénk. Példaképek napjainkban is. Ahogy ők önmagukra ébredtek, úgy mi is felébredhetünk."


Fejezetek
Köszönetnyilvánítás
00:02:41 0:00
Őszentsége a Dalai Láma előszava
00:05:58 0:00
Bevezetés: Mi a megvilágosodás?
00:17:59 0:00
GAUTAMA, A BUDDHA
00:14:00 0:00
HUJ NENG
Fejezet hossza: 00:28:15
JESE COGYAL
Fejezet hossza: 00:11:32
DZSALÁLADDÍN RÚMI
Fejezet hossza: 00:12:05
ÁBRAHÁM ABULAFIA KABBALISTA ISKOLÁJÁNAK EGY TANÍTVÁNYA
Fejezet hossza: 00:16:27
SIENAI SZENT KATALIN
Fejezet hossza: 00:23:51
KABÍR
Fejezet hossza: 00:15:16
GENDÜN GYACO PALZANGPO
Fejezet hossza: 00:14:44
KERESZTES SZENT JÁNOS
Fejezet hossza: 00:09:16
BÁÁL SÉM TOV
Fejezet hossza: 00:16:32
HAKUIN
Fejezet hossza: 00:18:36
BAHÁ’U’LLÁH
Fejezet hossza: 00:14:53
RÁMAKRISNA PARAMAHANSZA
Fejezet hossza: 00:18:51
SRÍ RAMANA MAHARSI
Fejezet hossza: 00:21:06
SZVÁMÍ (PÁPÁ) RÁMDÁSZ ÉS KRISNABÁÍ ANYA
Fejezet hossza: 00:16:28
PARAMAHANSZA JÓGÁNANDA
Fejezet hossza: 00:25:22
MÉHÉR BÁBÁ
Fejezet hossza: 00:21:24
J. KRISHNAMURTI
Fejezet hossza: 00:13:08
FRANKLIN MERRELL-WOLFF
Fejezet hossza: 00:18:54
PEACE PILGRIM
Fejezet hossza: 00:17:07
GÓPÍ KRISNA
Fejezet hossza: 00:18:32
LESTER LEVENSON
Fejezet hossza: 00:27:18
JEAN KLEIN
Fejezet hossza: 00:20:19
RÁMES BALSZEKÁR
Fejezet hossza: 00:13:00
ROBERT ADAMS
Fejezet hossza: 00:16:51
BERNADETTE ROBERTS
Fejezet hossza: 00:19:19
DÍPA KÓDIKAL
Fejezet hossza: 00:17:51
GANGAJI
Fejezet hossza: 00:17:35
ECKHART TOLLE
Fejezet hossza: 00:12:03
A. H. ALMAAS
Fejezet hossza: 00:31:35
SHANTIMAYI
Fejezet hossza: 00:11:51
MÁTÁ AMRITÁNANDAMAJÍ
Fejezet hossza: 00:11:02
SUZANNE SEGAL
Fejezet hossza: 00:23:41


Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 1556 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul alig havi egy könyv áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból
A Ezotéria, Spiritualitás, Vallás kategória legfrissebb tartalmai
Heidi Rose Robbins
Dr. Gerald G. Jampolsky
Gabrielle Bernstein
Kiss Balázs Kunó
Roxie Nafousi
Csong An Szunim
Byron Katie, Stephen Mitchell
Osho
Kathleen Webster O'Malley
Csong An Szunim
Dr. Wayne W. Dyer
Yung Pueblo
Anka Emese
Szung Szán
Robert Ullmann, Judyth Reichenberg-Ullmann
Matt Fraser
Osho
Dr. Joe Dispenza
Rhonda Byrne
Prentice Mulford
R. H. Jarrett
Matthew Sockolov
A Életrajz, sztori, interjú kategória legfrissebb tartalmai
David Attenborough
Litkai Gergely, Bocskor Bíborka, Fiala Borcsa, Gerlóczy Márton, Iglódi Csaba, Mautner Zsófia, Tóth-Hozleiter Fanny, Nyáry Krisztián, Palya Bea, Rényi Ádám, Spáh Dávid
Yung Pueblo
Heather Dune Macadam
Michelle Obama
Charles A. Eastman
Robert Ullmann, Judyth Reichenberg-Ullmann
Maria Konnikova
Nóti-Nagy Attila, Hódosi Zoltán
Damaris Kofmehl
David de Jong
Paramahansza Jogananda
Dr. Michael Newton
Barna Berni
Bolya Zoltán
Rubik Ernő
Richard Erdoes, John Fire
Benjamin Ferencz
Oprah Winfrey
Costica Bradatan
Balogh Boglárka
Dr. Jane Goodall, Philip Berman
Biros Levente
Kopátsy Sándor
Edith Eva Eger
Ryan Serhant
Marija Sarapova
Dr. James R. Doty
Roland Lazenby
Rob Jovanovic
Vlagyimir Megre
Czank Lívia
Danny Fingeroth
A Népszerű újdonságok kategória legfrissebb tartalmai
Heidi Rose Robbins
Gary Chapman, Paul White
Dr. Gerald G. Jampolsky
Jim Collins
Gabrielle Bernstein
Porkoláb Imre, Porkoláb Minarik Annamária
Danielle LaPorte
Byron Katie, Stephen Mitchell
Steven Kotler, Peter H. Diamandis
Daniel Kahneman, Cass R. Sunstein, Olivier Sibony
Zaj
Viszkok Fruzsi
Yung Pueblo
Michelle Obama
Cal Newport
David Epstein
Robert Ullmann, Judyth Reichenberg-Ullmann
Matt Fraser
Hajdu Judit
Adam Grant
Dr. Tara Porter
Marshall Goldsmith, Sally Helgesen
Maria Konnikova
Robert C. Pozen, Alexandra Samuel
Dr. Balogh Klára, Koltai Mária
Kenyeres András

Korlátlan hallgatás

5990Ft

Havidíj



Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Korlátlan hallgatás

71880Ft

12 + 1 hónap ajándék


A legnépszerűbb csomagunk!
Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Csak ez a hangoskönyv

4990Ft

egyszeri vásárlás



Szentek, bölcsek, mesterek és misztikusok

Book cover image
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo