Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Megmaradt Szobotkának - Hangoskönyv

Megmaradt Szobotkának - Hangoskönyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Ha vannak legendás házasságok, akkor Szobotka Tiboré és Szabó Magdáé az volt. Szellemi és lelki egységük mégis két különböző stílusú alkotót rejt magában. Egyvalami azonban közös volt bennük: az örökös olvasás és írás. Szobotka Tibor már tizenkét évesen elhatározza, hogy író lesz, tizenöt évesen novellát publikál. Kamaszkorától naplót vezet, verseket, prózát ír, ha kell, a paplan alatt, zseblámpával. A naplóban kommentál színdarabokat, politikai és magánéleti eseményeket. Sugárzóan egyedi stílusát mégis csak későn ismerik el, pedig regényei, mint a Megbízható úriember vagy a Menyasszonyok, vőlegények, egészen újszerű látásmódot hoznak a magyar irodalomba. A visszaemlékezésein dolgozik, amikor 1982-ben elragadja a halál. „Ma éjjel ő is, az életünk is úgy eltört, mint egy pohár” – írja Szabó Magda, majd hallatlan lelkierővel nekilát, hogy a cserepekből, az irodalmi hagyatékból, naplókból, levelekből, írásokból, saját emlékeiből a világ számára összerakja egy hányattatott sorsú, kivételes tehetségű író pályaképét, önmaga számára pedig feltámassza rajongásig szeretett férjét. Szabó Magda naplójából, a Nyusziékból is tudjuk, hogy ők ketten több voltak egymásnak, mint férj és feleség. Egymásnak voltak ők „szolgái, királyai, zsoldosai, bajtársai, szülei, gyerekei és soha nem csillapodó vágyú szeretői”. Ezért szól két hangon ez a rendkívüli érzékenységgel megírt, egyszerre megrendítő és felemelő kötet, amelyben mindketten hősök és elbeszélők is, akiknek szerelmén nem győzhetett a halál sem. A Megmaradt Szobotkának az író házaspár, Szabó Magda és Szobotka Tibor négykezese, amely két áhított dologról közöl kellemetlen igazságokat: a sikerről és az igaz szerelemről. Az egyik keserves érzés, hogy a győztes szájában megkeseredik saját sikereinek íze, ha a hozzá legközelebb álló küszködését kell néznie, a másik pedig, hogy milyen húsba vágó fájdalom, ha pont a kiszolgáltatott időskor kezdetén marad magára az, aki öröknek hitte a véd- és dacszövetséget. A férj töredékes önéletírása és a feleség itt megkezdett gyászmunkája úgy fonódik össze ebben a könyvben, mint a közös öröklétre vágyó, fákká változó Philemon és Baucis egymásba kapaszkodó ágai. – SZÉCSI NOÉMI


Fejezetek
Indokolás
00:09:48 0:00
Király, katona, polgár
Fejezet hossza: 00:42:20
Kép, Lamberti mester műterméből
Fejezet hossza: 00:38:36
Első szerelmeim egyike
Fejezet hossza: 00:10:34
Felismerés
Fejezet hossza: 00:10:51
A kürtös
Fejezet hossza: 00:42:38
A kürtös fújja a kürtjét
Fejezet hossza: 00:20:03
A legesleg felé
Fejezet hossza: 00:57:43
Megbízható úriember
Fejezet hossza: 00:26:02
Lola és Loláék
Fejezet hossza: 00:36:52
Magyar honvéd szemüvege
Fejezet hossza: 00:33:48
Egy múló pillanat
Fejezet hossza: 01:25:43
Száműzetésben
Fejezet hossza: 00:38:57
A csata
Fejezet hossza: 01:27:16
A vidéki lány
Fejezet hossza: 00:34:59
A múlhatatlan pillanat
Fejezet hossza: 00:02:30
Györgyjakab Ilka madara
Fejezet hossza: 00:43:55
Gyógyulás zeneszóval
Fejezet hossza: 00:13:36
A sződi polgármester
Fejezet hossza: 00:39:07
Megmaradtam Szobotkának
Fejezet hossza: 00:52:01
Az angyal ott az ágy fölött
Fejezet hossza: 00:37:31
Magánhangzók
Fejezet hossza: 00:22:12
A harmadik nekrológ
Fejezet hossza: 00:15:43


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 2738 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

6 + 1 hónap ajándék
5134 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 7 hónapon át
41 930 Ft35 940 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 3 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 15 hónapon át
89 850 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható

Csak ez a hangoskönyv

4999 Ft
egyszeri vásárlás

Megmaradt Szobotkának

A hangoskönyv borítója
Szépirodalom, regények

Szépirodalom, regények

A legtöbb magyar hangoskönyv egy helyen: Bármilyen műfajban és témában találsz olyan könyveket, amelyek érdekelnek a Voiz hatalmas hangoskönyvtárában. Havi előfizetés korlátlan hozzáféréssel: Korlátlan hozzáférést kapsz a teljes kínálathoz, és nem kell külön megvásárolnod a könyveket.


Hangoskönyvek profi előadásban: A VOIZ hangoskönyvei profi narrátorokkal készülnek, így a legjobb előadók hangjai szólalnak meg. Kényelmes és praktikus: A VOIZ hangoskönyveit bárhol és bármikor hallgathatod, akár offline is az alkalmazás segítségével.


Próbáld ki ingyen: Kipróbálhatod az előfizetést ingyen és kockázatmentesen dönthetsz az Audible-ról. Napi szinten bővülő kínálat: A VOIZ hangoskönyv kínálatában az irodalmi klasszikusokon kívűl találsz még, szakmai hangos könyveket, előadásokat, meditációkat vagy akár könyv összefoglalókat is.

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...