Az Albahor: egy távoli bolygó, ahol két nép vívja egymással második nagy ütközetét, miközben a hőseink egy korábban letűnt civilizáció útmutatásai alapján a világűrnek is nekivágnak. Feltűnik egy hatalmas sivatagi harcos, néma barlangbörtönök, harmónikaszerű égi járművek, egy csillogó hold nagyon, nagyon közel a bolygóhoz... A Föld: Budapesten egy álmodozó fiatalember követi az albahori eseményeket. A hazai hatóságok elől menekülve és az őt bolondnak tartó barátnőjét is belekeverve az eseményekbe arra törekszik, hogy valahogy segítsen távoli barátainak… A Napsugárhajó: a hely, ahol választ kapunk az univerzum kérdéseire. Ez talán a három legmeghatározóbb helyszíne Szunyogh Gábor legfrissebb regényének, amelyet elolvasva sok minden másra is választ kaphatunk – természetesen az univerzum nagy kérdésein túl. Például: hogyan szelhetnek át egy bolygót gigantikus alagutak, miért beszélnek a kékesen derengő férgek, mit hagytak ránk az utazók, valóra válhat-e valakinek a legfőbb álma, hogy eljusson egy távoli bolygóra… de ami ennél is nehezebb: vajon el lehet-e magyarázni egy pszichológusnak, hogy a képzelet maga a valóság, pláne ha az illető életünk legnagyobb szerelme. Rövid idézet a műből: „A Szalmahajú egy víztorony tetején várta albahori barátait. Ez a víztorony már önmagában is egy földön kívüli űrhajóra emlékeztette: az erőteljes, mégis kecses betonoszlop tetején széles, fordított kúpként helyezkedett el a tároló… A kockaházak között hatalmas játszóterek és zöld felületek húzódtak. Az egyik utcán egy anyuka vitte haza két gyerekét a játszótérről. Az egyik kisfiú megállt, a víztorony felé tekintett, és mintha a Szalmahajúra mutatott volna. Az édesanyja visszaszaladt érte, és magával húzta, hiába mutatott a gyerek tátott szájjal továbbra is a víztorony felé. A Szalmahajú ösztönös mozdulattal integetni kezdett, aztán rájött, hogy a kisfiú nem láthatja őt olyan messziről. De akkor mire mutathatott? Hirtelen újra felnézett az égre, és megértette, mi volt az, amire a kissrác olyan hevesen fel akarta hívni az anyukája figyelmét. A kompot ugyan álcázták, de a felületén időnként mégis megtört a fény, és ahogy elsuhant az égen, egy pillanatra eltakarta az éppen pislákolni kezdő csillagokat. Az álomvilágban élő kisfiún kívül senki nem vette észre a némán közelítő járművet. Csak a Szalmahajú, aki most már biztosan tudta, hogy ezek az álmok a szó szoros értelmében valósággá válnak.