Sci-fi morzsák - Hangoskönyv

Sci-fi morzsák - Hangoskönyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Sci-fi morzsák. Egy hangoskönyv – nem csak ínyenceknek Írással tulajdonképpen azóta foglalkozom, hogy megtanultam olvasni. Kisiskolás korom óta történetekkel, versekkel, fordításokkal töltöttem meg a suliújságok hasábjait, később újságíróként több száz cikket írtam a legkülönbözőbb műfajokban, miközben megjelent néhány regényem és jó sok jegyzetem, novellám. Nem az írásból élek, de egy laboratórium kommunikációs vezetőjeként most sem távolodtam el a betűktől. Mindig is azokat az írókat kedveltem igazán, akik képesek voltak képzeletbeli világokat létrehozni – Bulgakovnál jobban talán senki. És nem szégyellem megemlíteni a Dűnét, a Csillagok háborúját vagy a Gyűrűk urát sem – ezek mind meghatározták ehhez a csodálatos műfajhoz való hozzáállásomat. Ahogy természetesen a legnagyobb sci-fi írók, így Isaac Asimov is, az ő látnokian filozofikus és emberien bájos világa is visszaköszön a Sci-fi morzsák kifordított történeteiben. Ja, és hogy miért morzsák? Mert nem akarnak túl sokat markolni. Inkább csak felvillantanak helyzeteket, felskiccelnek néhány vázlatot, hogy aztán rendre valami csattanóval zárják le a rövid történeteket. Elmajszolásuk azonban reményeim szerint mégiscsak okoz némi örömöt. Már csak azért is, mert ez a könyv sokkal több, mint novelláskötet. Meggyőződésem, hogy amint a rádió sem ment ki a divatból, úgy a hangoskönyv egyenesen a jövő írásbeliségének egyik legfontosabb csatornája lesz. Ha egy író valaha is elképzeli, hogyan adnák elő a történeteit, nos azt Pergh Balázs még annál is tökéletesebben oldja meg: értően és művészien jeleníti meg a történeteket, miközben egy másodpercre sem engedi el a hallgató figyelmét. Ajánlom a Sci-fi morzsákat mindazoknak, akik kedvelik a látomásos irodalmat, az elképzelt világokat, a szépirodalmi igényességgel, találó kifejezésekkel, képekkel, helyenként láttató erejű leírásokkal kiegészített szellemes történetszövést.


Fejezetek
1. rész
00:27:23 0:00
2. rész
Fejezet hossza: 00:12:38
3. rész
Fejezet hossza: 00:18:06
4. rész
Fejezet hossza: 00:54:47
5. rész
Fejezet hossza: 00:41:11
6. rész
Fejezet hossza: 00:21:57


Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 2374 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan VOIZ hozzáférés

1 hónap

5990 Ft

Havidíj


Népszerű

Korlátlan VOIZ hozzáférés

6 hónap
+ 1 hónap

5134 Ft

/ hó

Korlátlan hozzáférés 7 hónapon át

41930 Ft

35940 Ft

6 + 1 hónap ajándék


A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan VOIZ hozzáférés

12 hónap
+ 3 hónap

4792 Ft

/ hó

Korlátlan hozzáférés 15 hónapon át

89850 Ft

71880 Ft

12 + 3 hónap ajándék


Csak ez a hangoskönyv

2790 Ft

egyszeri vásárlás



Sci-fi morzsák

Book cover image
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...